PrintFrendly

2013. augusztus 13., kedd

Tejfölös krumplileves, ahogy Anyukámtól tanultam

Ez egy "otthonról hozott" recept. Talán ez volt életem első önállóan elkészített levese. Meg sem tudom mondani, hogy hányszor került már az asztalunkra. Nagyon szeretjük, mert kevés hozzávalóból, hamar elkészül és nagyon finom, krémes leves.

Hozzávalók 4 főre:

  • 0,5 kg krumpli
  • 1 tk só
  • kevéske bors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 0,5 leveskocka
  • 2 ek liszt
  • 3 ek olaj
  • 1 kk pirospaprika
  • 1 nagy tejföl (3,3 dl) fele

A krumplikat megmossuk, meghámozzuk, és felkockázzuk.

Egy fazékban feltesszük főni kétszer annyi vízben, mint a krumpli.

Sózzuk, borsozzuk, belezúzzuk a fokhagymát, és beledobjuk a leveskockát.

Amikor már majdnem puha a krumpli, akkor az olajon megpirítjuk a lisztet, lehúzzuk a tűzről és kevéske vízzel (kb 0,5 dl) hígítjuk, folyamatos kavargatás mellett, majd mehet bele a pirospaprika, végül a tejföl.

A meleg leves léből merünk bele pár kanállal, elkeverjük (hogy ne csomósodjon be a leves), és a levest kavargatva beleengedjük.

Hagyjuk felforrni.

3 megjegyzés:

  1. A krumplikockákat egy pár kanál zsiradékon megpiritgatom , nem pirosra , csak üvegesre sütöm. Teszek bele egy kis fej aprora vágott hagymát , egy kanálnyi lisztet , 2-3 szál zellerzöldet, pirospaprikát, és vizzel felengedve , egy levekockával izesitve puhára főzöm. Ha megfőtt teszek bele egy pohár tejfölt . Piritott szalonnával tálalom

    VálaszTörlés
  2. Kóstoljátok meg úgy,hogy a végén beledobtok egy leveles lestyán szárat! :) Mennyeivé teszi!

    VálaszTörlés