PrintFrendly

2023. szeptember 30., szombat

Csirketokány hentes módra

Egy kifőzdében kóstoltam először ezt a fogást. Akkor nem igazán nyerte el a tetszésemet, mert elég pikáns volt a sok savanyú uborkától. Már akkor tudtam, hogy ezt a saját ízlésünk szerint fogom elkészíteni. Mégpedig a kevésbé savanyú befőtt uborkát tettem bele és így tökéletes lett. Még a gyerekeknek is ízlett. Azt hiszem máskor is asztalra kerül majd.
Hozzávalók 4 személyre
*60 dkg csirkemellfilé
*20 dkg sonka
*5-6 db csemegeuborka
*1 nagyobb vöröshagyma
*2 nagy gerezd fokhagyma
*2 púpozott ek paradicsompüré
*4-5 ek olaj
*1 kk só
*1 késhegynyi őrölt bors
 
A csirkét csíkokra vágjuk, sózzuk és borsozzuk. Az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk a felforrósított olajon, majd belezúzzuk a fokhagymát és megpirítjuk rajta a csirkét. Hozzáadjuk a paradicsompürét és kb. 1 dl vizet. Jól összeforraljuk. Ha a hús megpuhult, hozzáadjuk a vékonyra csíkozott sonkát és az uborkát. Megkóstoljuk és ha szükséges még ízesítjük sóval és borssal. Melegen párolt rizzsel kínáljuk.
 

2023. szeptember 25., hétfő

Sütőtökös válogatás

Ahogy a nyárban a kedvenc zöldségem a cukkini, úgy az őszi favorit a sütőtök. Nagyon sokféleképpen felhasználható. Készülhet belőle leves, kenyérre kenegető, saláta, köret, süti, kalács és akár palacsinta is. Összegyűjtöttem ezeket a finomságokat. 
 
A receptek a címekre kattintva tekinthetők meg.
 

 
 

Köménymagos sajtkrémleves

Az eső esett, az idő lehűlt. Kellett valami melengető kanalazni való. De valami egyszerű és gyorsan elkészülő. Ez a leves lett belőle.
Hozzávalók 4 személyre
*2 ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*4 ek olaj
*7-8 dl víz vagy zöldségleves alaplé
*1-2 dl (cukormentes mandula) tej
*1 nagy csipet só
*1 tk házi ételízesítő
*1 csapott kk őrölt köménymag
*10 dkg trappista sajt
 
A lisztet az olajon kissé megpirítjuk, majd a vízzel (alaplével) csomómentesre keverjük. Felforraljuk, közben a fűszerekkel ízesítjük, a tejjel krémesítjük. A legvégén beleszórjuk a reszelt sajtot. Ha már teljesen felolvadt benne, azonnal kínáljuk.
 
 

2023. szeptember 17., vasárnap

Mákos-cukkinis zabpehelykeksz

A mák és a cukkini remek páros. Már eddig többször bebizonyosodott, sőt most újra ebben az egyszerű kis kekszben is. 
Ez egy puha apró süti, nem ropogós fajta. Szénhidrátdiétába is illeszthető.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók kb. 12 db-hoz
*10 dkg cukkini
*1 nagyobb tojás
*3 dkg négyszeres erősségű édesítő
*1 késhegynyi őrölt bourbon vanília
*6 dkg vaj
*1 ek tejföl
*6 dkg apró szemű zabpehely
*8 dkg zabpehelyliszt
*4 dkg darált mák
*1 csapott kk szódabikarbóna
*1 csipet só
 
A cukkinit sajtreszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a tojást, a puha vajat, a tejfölt, az édesítőt, a vaníliát és a citromhéjat. Beleszórjuk a sóval, zabpehellyel, szódabikarbónával elkevert zabpehelylisztet. Jól összeforgatjuk. Evőkanálnyi masszából tallért formázunk, majd sütőpapírra sorakoztatjuk egymástól kicsit távolabb. 180 fokos sütőben hőlégkeveréssel 15 perc alatt készre sütjük. Óvatosan rácsra szedve hagyjuk teljesen kihűlni.
 

2023. szeptember 16., szombat

Sült zöldségkrémes spagetti

Könnyű, egyszerű, húsmentes, igazi szombati fogás. A kertben fellelt zöldségek felhasználásával készült tésztás étel. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*1 közepes cukkini (kb. 33 dkg)
*2 nagyobb paradicsom
*1 nagyobb vöröshagyma (10 dkg)
*5 ml olaj
Tálaláshoz:
*25 dkg durum spagetti
*sajt
 
A zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk és tepsibe rakjuk. Olajjal meglocsoljuk és a fűszerekkel megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A tésztát bő, sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük és hagyjuk lecsepegni. A sült zöldségeket merülő mixerrel pürésítjük, beleforgatjuk a kifőtt tésztát. Reszelt sajttal megszórva kínáljuk.