PrintFrendly

2014. január 31., péntek

Egyszerű körözött

Nagyon rég készítettünk körözöttet. Vendégeink vannak és uzsonnára kínáltuk friss kenyérrel. Érdemes pár órát hagyni érni, így lesz igazán jól érezhető benne a hagyma. 

Hozzávalók 6 főre:
  • 50 dkg túró
  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 kk só
  • 1 nagy csipet őrölt bors
  • 1 tk őrölt pirospaprika
  • 1 késhegynyi őrölt köménymag
  • 2 tk tejföl

A hagymát alaposan megtisztítjuk, és nagyon apróra kockázzuk.
A túrót jól áttörjük, hozzáadjuk a hagymát, a sót, borsot, a paprikát, köménymagot, alaposan összekeverjük, legvégül a tejföllel krémesítjük.
Pár órát hűtőben pihentetjük, de még jobb egy egész éjszakát, hogy az ízek jól összeérjenek.
Friss kenyérrel kínáljuk.

2014. január 30., csütörtök

Játék - Ismerjük meg egymást újra!

Három kedves blogger társamtól: Gabitól, a Fűszermánia blog írójától és ugyancsak Gabitól, a Sünis kanál blog háziasszonyától, valamint Brigitől a Koskacukor blog írójától is kaptam felkérést, hogy vegyek részt egy játékban, ahol egy kicsit jobban megismerhetjük egymást. Az ismerkedést Szera indította.


A játék menete:

1. Linkeld be azt a személyt, aki megjelölt
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Értesítsd a kijelölt személyeket egy hozzászólásban a blogukon.
4. Egy hozzászólásba értesítsd őket a blogjukon, hogy meghívtad őket a játékra.

7 dolog  rólam, amit sokan nem tudnak még:
  • Kedvenc színem a narancssárga és a zöld.
  • Agrármérnök végzettségem van, de szívesen forgatom a fakanalat is.
  • Sokáig féltem húslevest és rántott húst készíteni, mert előbbinek a fűszerezésétől tartottam, utóbbinak pedig a sütését kellett kitapasztalnom.
  • Leggyengébb pontom a konyhában a torta. Sohasem sikerül olyanra, milyenre szeretném.
  • Ha valami nem sikerül a konyhában, akkor az eléggé lelomboz, de már csak azért is megpróbálkozok vele újra.
  • Imádom a kelt tésztákat, kalácsokat. Legszívesebben naponta sütnék valami újabb finomságot.
  • Ha elfogy itthon a kenyér, akkor inkább sütök egy adag zsemlét, minthogy elballagjak a boltba.
Akikról szeretnék többet megtudni:
Sára a Keva blogról
Ildikó a Konyhabuli blogról
Anikó, az Olajbogyó blogról
Andrea, a Receptnapló blogról
Marcsi, a Tortafüggő Marisz blogról
Éva, a Gizi-receptjei blogról
Kata, a Katica konyhája blogról


2014. január 29., szerda

Ketchupos sült csirkecomb

Ma az ebéd egy kicsit később lett kész, mert várt rám egy kis hókotrás és a fogorvosnál is időztem keveset.
Husit sütöttem, mégpedig ketcuposat. Az eredmény nem egy ropogósra sült, hanem egy puha, szaftos, kicsit pikáns csirke lett. A krumplipüré szerintem tökéletesen illett hozzá.
Hozzávalók 3 főre:
  • 6 db hosszú csirkecomb
  • 1 kk só
  • 7 ek ketchup
  • 2 ek méz
  • 2 ek olaj
  • 0,5 kk őrölt bors
  • 3 kisebb gerezd fokhagyma
  • 1 közepes fej vöröshagyma
A combokat alaposan megtisztítjuk és leitatjuk róla vizet és meghintjük sóval.
Egy tálkába, amibe majd beleférnek a husik is, öntjük a ketcupot, a mézet, az olajat, meghintjük borssal. A megtisztított fokhagymát belezúzzuk, a vöröshagymát pedig belereszeljük. (Utóbbihoz sajtreszelőt használtam.)
Alaposan összeforgatjuk, majd a husikat egyesével jól megforgatjuk benne.
Lefedve pár órát, de még jobb, ha egy egész éjszakát hagyjuk benne pácolódni.
Egy közepes méretű tepsibe fektetjük a combokat, ráöntjük a tál alján maradt páclevet.
Alufóliával lefedve, előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel 40 percet puhítjuk, majd a fóliát levéve további 20 percet pirítjuk.
Melegen, krumplipürével kínáljuk.

2014. január 28., kedd

Szilvalekváros párnafánk

Anyukám gyakran készít ilyen fánkot, tőle tanultam a formázást és magát a receptet is. Szilvalekvár helyett túróval is tölti, az is isteni finom. Nagyon laktató étel, ezért van, hogy nem desszertként, hanem második fogásként kerül az asztalra egy tartalmas leves után.

Hozzávalók 12 dbhoz:
  • 50 dkg liszt
  • 1 csapott kk só
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 dl tej
  • 4 ek cukor
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 5 dkg margarin
  • 12 tk szilvalekvár
  • olaj bőven a sütéshez
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben 1 ek cukorral.
A liszthez adjuk a sót, a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a felfutott élesztőt, a szobahőmérsékletű margarint és a tojás sárgáját.
Alaposan kidagasztjuk.
Meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
Enyhén lisztezett felületen ujjnyi vastagra és téglalap alakúra nyújtjuk.
3 sávban kisebb téglalapokra vágjuk a tésztát. 
Minden tésztára teszünk 1 tk szilvalekvárt.
A szélét lekenjük a tésztából megmaradt tojás fehérjével.
A téglalap egyik oldalát a másikra hajtjuk.
A szélét az ujjunkkal kicsit összenyomjuk.
Egy magasabb falú edényben felforrósítjuk az olajat.
Addig is kel még a tészta. Az olajba tevés előtt még kicsit lenyomjuk a széleket az ujjunkkal.
Közepes lángon, többször megforgatva karamell barnára sütjük mindkét oldalukat.
Vigyázzunk, mert hamar sül.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.
Porcukorral meghintve kínáljuk.

A tészta szétnyílását elkerülendő:
  • Ne lisztezzük nagyon a megkelt tésztát, így könnyebben összetapadnak a szélek.
  • A tölteléket ne rakjuk közvetlenül a tészta széléhez.
  • Érdemes a tojásfehérjés kenegetést alkalmazni.
  • Ne hagyjuk ki az ujjal való összenyomását a széleknek.
Sütési tapasztalataim:
  • Az olajat célszerű jól felforrósítani.
  • Ha kis lángon sütjük, a tészta megszívja magát olajjal és nehéz lesz a fánk.
  • Ha túl magas lángon készítjük, akkor a külső rész hamar megsül, nagyobb lesz az esélye, hogy a belseje nyers marad.
  • Sütéskor nem érdemes egyéb tevékenységet végezni, mert hamar sül és könnyen megéghet.

2014. január 26., vasárnap

Gesztenyés-kekszes sütemény

Amint megláttam ezt a süteményt, tudtam, hogy ki fogom próbálni. Bár piskótát ritkán készítek, ezért kicsit hitetlenkedve olvastam a tészta hozzávalóinak kevéske mennyiségét. Végül egy szépen megemelkedett piskóta lett belőle, amit szépen ketté lehetett vágni.
Kicsit időigényes az elkészítése, de mindenképpen megéri. Nagyon finom, ízletes és a kekszdaraboktól igazán tetszetős. A vasárnapi ebéd vendégek tiszteletére szombat este Párom segítségével megsütöttük. Mindenkinek nagyon ízlett.


Hozzávalók 16 szelethez:
Piskótához:

  • 4 ek liszt
  • 1 tasak sütőpor
  • 1,5 ek cukrozatlan kakaópor
  • 4 tojás
  • 4 ek cukor
  • 4 ek víz

Krémhez:

  • 1 tasak vaníliás pudingpor
  • 3 dl tej
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor

Töltelékhez:

  • 1 csomag gesztenye massza
  • 4 ek baracklekvár
  • 2 ek kakaópor
  • 50 dkg háztartási keksz
  • 3 dl tej
  • 2 tk rumaroma

Tetejére:

  • 18 dkg étcsokoládé
  • 2 ek olaj

A sütőt előmelegítjük.  Egy közepes tepsit (20*33 cm) kibélelünk sütőpapírral.
A fagyasztott gesztenyepürét hagyjuk kiolvadni.
A lisztet egy tálban elkeverjük a sütőporral és a kakaóporral.
Egy másik tálban a tojások sárgáját habosra kavarjuk a cukorral és a vízzel.
A tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd a sütőporos liszttel felváltva a sárgájához keverjük.
A sűrű masszát a tepsibe simítjuk.
180 fokon 15 perc alatt alul-felül sütéssel megsütjük.
Tűpróbával ellenőrizzük.
Hagyjuk teljesen kihűlni.
A pudingport a tejjel csomómentesre keverjük és sűrűre főzzük.
A porcukrot a margarinnal alaposan kikavarjuk.
Ha a puding kihűlt, hozzáadjuk a porcukros krémet és jól összeforgatjuk.
A kihűlt piskótalapot kettévágjuk.
Az egyik piskótát egy magasabb falú tepsibe vagy jénaiba fektetjük.
Rákenjük a krém felét.
A töltelékhez a kekszet nagyobb darabokra tördeljük, hozzáadjuk a tejet, a kakaóport, a gesztenye masszát, a lekvárt, a rumaromát. Jól összedolgozzuk, és krém tetejére simítjuk.
Rákenjük a krém másik felét.
Ráfektetjük a maradék piskótát.
Az étcsokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk és a piskóta tetejére simítjuk.
Érdemes legalább egy éjszakát pihentetni.
Másnap egy forró vízbe mártott éles késsel szépen szeletelhető.

A receptet az Olcsó-receptek.hu oldalon találtam.

2014. január 25., szombat

Hajtogatott tepertős kocka

Holnap vendégek érkeznek ebédre, ezért ma mindent alaposan előkészítek. Az egyik finomság, ez a tepertős kocka lesz. A szokásos pogácsa formát most kockára cseréltem, így sokkal kevesebb az úgynevezett "hulladék". 
Hozzávalók 16 db kockához:
  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg darált tepertő
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 tk cukor
  • 2,5 dl tej (szükség esetén +1-2 ek)
  • 2 tk só
  • 1 tojás sárgája
  • 5 dkg margarin
  • 1 csapott kk bors
  • 1 kisebb tojás a kenéshez
A lisztben elmorzsoljuk a margarint, beletesszük a tojás sárgáját, a sót.
A meleg, de nem forró tejben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt, majd a liszthez adjuk.
Alaposan kidagasztjuk.
Meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
Enyhén lisztezett felületen kb 1 cm vastagra és téglalap alakúra elnyújtjuk.
Egy kanál domború oldalával szépen elsimítjuk rajta a darált tepertőt.
Megszórjuk az őrölt borssal.
A tésztát képzeletben 3 vízszintes sávra osztjuk.
A felső sávot a közepére, lefelé hajtjuk, az alsó sávot alulról felfelé haladva ráhajtjuk.
Az így kapott sáv mindkét végét, balról és jobbról is középre hajtjuk.
Konyharuhával letakarva 20 percet pihentetjük, elnyújtjuk, majd megint hajtogatjuk.
Megint 20 perc pihentetés, nyújtás, hajtogatás, de ekkor már csak a vízszintes hajtogatást végezzük, a jobb és bal oldalit nem, így a tészta alakja egy hosszabb sáv lesz.
Elnyújtjuk kb. 2 ujjnyi vastagra, egy éles, lisztbe mártott késsel a széleit egyenesre vágjuk, majd kb. 5*5 cm nagyságú kockára vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk egymástól kicsit távolabb.
Kb. 20 percet még letakarva kelesztjük, míg bemelegszik a sütő.
Lekenjük egy egész, felvert tojással.
Előmelegített sütőben 25 perc alatt 180 fokon hőlégkeveréssel megsütjük.

Összegyűjtöttem pár hasznos tapasztalatot, hogy elkerüljük, vagy épp lecsökkentsük az esélyét a részeges, eldőlt kockáknak. 
  • A megkelt tésztát közel azonos vastagságúra és téglalap alakúra nyújtsuk el.
  • Próbáljuk a széleket egyenesre vágni, a kés élét egyenesen tartva szeletelni.
  • A tojással való kenéskor ne engedjük, hogy a tojás lecsorogjon a széleken, mert azon a részen összeragad a tészta és nem egyenletesen kel a kocka többi részével együtt. 
  • Ne hagyjuk ki a sütés előtti kelesztést sem, mert a hirtelen hő hatására a sütőben megdőlhetnek a kockák.