PrintFrendly

2020. július 30., csütörtök

Spenótos-kukoricás csirkemell

Egy kevés spenót, némi kukorica és egy kis fokhagymás tejszín teszi gazdaggá ezt s könnyű csirkés fogást. Már többször készítettem, mindig nagy sikere volt. Bekerült a családi kedvencek közé.
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.

Hozzávalók 3 személyre

*40 dkg csirkemell

*½ kávéskanál só

*½ kávéskanál őrölt fekete bors

*½ kávéskanál szárnyas fűszerkeverék

*5-6 evőkanál olaj

*2 evőkanál vaj

*3 nagy gerezd fokhagyma

*1 nagy marék friss spenótlevél

*15 dkg kukorica konzerv

A húst szeletekre vágjuk, ha szükséges vékonyra klopfoljuk és megszórjuk a fűszerekkel. Serpenyőben kevés felforrósított olajon megsütjük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékhoz vajat adunk, megfuttatjuk rajta a zúzott fokhagymát, és megfonnyasztjuk rajta a spenótot. A tejszínnel összeforraljuk, hozzáadjuk a kukoricát. Ha szükséges sóval ízesítjük, majd beleforgatjuk a csirkeszeleteket. Melegen, főtt rizs vagy tészta körettel kínáljuk.

2020. július 28., kedd

Spenótos nudli pirított szalonnával


Idén ismét vetettem spenótot a kertbe. Nem volt sok, de azt igyekeztem felhasználni többféle ételbe. Ez az egyszerű fogás volt az egyik. Nem bonyolult és nagyon finom, érdemes kipróbálni. A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 3 személyre
Nudlihoz:
*30 dkg krumpli
*1 nagy tojás
*1 marék friss spenót
*1 púpozott kk só
*20 dkg liszt
Sütéshez:
*10 dkg húsos szalonna
*3 nagy gerezd fokhagyma

A krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk. Bő vízben puhára főzzük, leszűrjük és lecsepegtetjük. 
A tojást a megmosott spenótlevelekkel botmixerrel pépesítjük, összedolgozzuk a kihűlt krumplival, és a sóval elvegyített liszttel. Kisujjnyi rudat sodrunk, amit 3 cm-es darabokra vágunk. 
Bő vízben kisebb adagokban kifőzzük, szűrőtálba szedjük. 
A szalonnát apró kockára vágjuk, zsírjára pirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd átforgatjuk rajta a lecsepegett nudlit. Melegen kínáljuk.

2020. július 18., szombat

Citromos tarkedli


A kelt tészták mindig is nagyon közel álltak a szívemhez. A kalácsok mellett a fánkok a kedvenceim. Ez a cseh változat gyakori vendég nálunk, most citromosan készítettem. Könnyű, puha tészta, olyan nem lehet abbahagyni fajta. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júniusi számában is.
Hozzávalók kb. 27 db-hoz
*30 dkg liszt
*½ kk só
*2 ek cukor
*4 dl tej
*1 dkg friss élesztő
*2 közepes tojás
*½ dl olaj
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*2 kezeletlen citrom frissen facsart leve
*1 késhegynyi Bourbon őrölt vanília
*olaj a sütéshez

Az élesztőt a langyos tejbe morzsoljuk, a cukorral megszórva felfuttatjuk. A lisztet elvegyítjük a sóval, a vaníliával, a reszelt citrom héjával és levével. Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a tojásokat, az olajat és simára keverjük. 
Letakarva 1 órát pihentetjük. 
A tarkedli sütő mélyedéseit vékonyan kikenjük olajjal és két evőkanálnyi tésztát közepes lángon megsütünk benne. 
A tarkedlit a mézzel, pudinggal vagy lekvárral kínáljuk.

Csicsánka


Már korábban említettem, hogy a kertünk egy kis része igen gazdag csicsókában. Eleinte nem igazán tudtam mihez használjam fel, de most már a család is szívesen fogyasztja, ezért bátrabban kísérletezek vele. Gondolom a lapcsánkát senkinek sem kell bemutatni. No, ennek a finomságnak a mintájára készült ez a fogás. Egyszerű, könnyű, húsmentes. Érdemes kipróbálni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júniusi számában is.
Hozzávalók 2 személyre kb. 10 tallérhoz
*40 dkg csicsóka (tisztítva mért súly)
*2 tojás
*1 kk só
*½ kk őrölt fekete bors
*3 nagy gerezd fokhagyma
*15 dkg liszt
*olaj a sütéshez

A csicsókát alaposan megtisztítjuk, finomra reszeljük. 
Hozzáadjuk a tojást, a lisztet, a zúzott fokhagymát, a sót, a borsot és laposan összeforgatjuk. 
Olajjal kikent, felforrósított serpenyőben két evőkanálnyi tésztát elsimítunk, mindkét oldalát megsütjük. 
Melegen kínáljuk.

2020. július 12., vasárnap

Mexikói laskaraguval rakott krumpli


Most, hogy kicsit felfrissült a levegő, nyugodtabb szívvel kapcsolhatjuk be a sütőt, és készíthetünk egy picit laktatóbb, tartalmasabb ételt. Ez egy klasszikus, kicsit túlgondolva, átformálva húsmentesen, tojásmentesen. Azoknak ajánlom, akik a hagyományos fogásokon túl szeretik az újdonságokat kipróbálni. Természetesen, mint mindig, a felhasznált gombát most is a ChefGomba biztosította. 
A recept megjelent a Kifőztük magazinban is.
Hozzávalók 4 személyre:
Raguhoz:
*25 dkg ChefGomba szeletelt laskagomba
*3 dl sűrű paradicsomlé
*10 dkg kukoricakonzerv
*10 dkg vörösbab konzerv
*1 tk mexikói fűszerkeverék
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt fekete bors
*5-6 ek olaj

Továbbá:
*50 dkg krumpli
*só
*kevés olaj

Tetejére:
*8 dkg trappista sajt

A krumplit meghámozzuk, sós vízben puhára főzzük, és kihűtjük. A raguhoz a felforrósított olajon megpirítjuk a gombát, hozzáadjuk a paradicsomlevet, ízesítjük sóval, borssal, a fűszerkeverékkel. Lefedve addig főzzük, amíg a gomba megpuhul. Hozzáadjuk a kukoricát, a babot és forralunk rajta egyet. Ha szükséges utánízesítjük. 
Egy közepes kerámia tepsit kikenünk vékonyan olajjal, leterítünk egy sor karikára vágott krumplit, megsózzuk. Rákanalazzuk a ragu felét, majd befedjük a maradék krumplival. Egyenletesen elosztjuk rajta a maradék ragut, végül megszórjuk bőven reszelt sajttal. 
180 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük.

2020. július 11., szombat

Cukkinis pöfeteg


Felmerült egy kérdés, hogy a szederpüré helyett mi kerülhet még a pöfeteg nevű sütibe. Nem hagyott nyugodni a dolog. Volt egy olyan őrült gondolatom, hogy mi lenne, ha cukkini lenne az a valami. Gyorsan ki is próbáltam. A kész édességről nem lehet megmondani, hogy eme zöldség van benne. Kívül kissé ropog, belül puha, igazi cukorbomba. Nagyon finom.
Hozzávalók kb. 20 db-hoz:
*25 dkg liszt
*1 csipet só
*0,5 tk sütőpor
*0,5 tk szódabikarbóna
*1 tk őrölt fahéj
*15 dkg cukkini
*12 dkg barna cukor
*1 ek vaníliás cukor
*5 dkg vaj
*1 tojás sárgája
*15 dkg porcukor a forgatáshoz

A lisztet elvegyítjük a sóval, sütőporral, szódabikarbónával és a fahéjjal. 
A cukkinit meghámozzuk, a magvas részt kivágjuk, majd a zöldséget finomra reszeljük. 
A kétféle cukrot simára keverjük a vajjal, a tojással, majd a cukkinival. 
Hozzáadjuk a fűszeres lisztet. 
Becsomagolva a hűtőben pihentetjük pár órát. 
A tésztából közepes golyókat sodrunk, majd megforgatjuk porcukorban. 
Papiros tepsibe rakjuk, a süti között nagyobb helyet hagyva, mert sütés közben terülnek. 
180 fokos sütőben hőlégkeveréssel 15 perc alatt megsütjük. 
A tepsiben hagyjuk kihűlni, mert melegen még nagyon puha.