PrintFrendly

2023. november 27., hétfő

Gyömbéres almakrémleves

Könnyű kis gyümölcsös leves a gyömbér kedvelőinek. Ízlés szerint a gyömbér mennyisége csökkenthető, mert ez egy elég intenzív ízű krémleves. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*5 nagy alma
*1 ek frissen facsart citromlé
*1 késhegynyi őrölt citromhéj
*1 csipet só
*1,5 dkg négyszeres erősségű édesítőszer
*1 ek pudingpor
*Tálaláshoz:
*szeletelt mandula
*gyömbér
 
Az almákat megpucoljuk, magházukat kivágjuk. A gyümölcshúst kisebb darabokra vágjuk és annyi vízben, ami épp ellepi puhára főzzük. Közben ízesítjük a fűszerekkel, citromlével és az édesítővel. Merülő mixerrel pürésítjük. A pudingport a tejjel simára keverjük, majd hőkiegyenlítés után a levest krémesítjük vele. Ha túl sűrű, akkor még kevés tejjel higíthatjuk. Szeletelt mandulával és kevés őrölt gyömbérrel megszórva kínáljuk.
 

2023. november 25., szombat

Zöldségágyon sült pulykacombok

Újra szárnyas került étlapra, mégpedig pulyka. Méretes, szép darabokat kaptam A séf húsboltja és pecsenyése jóvoltából. Egyben sütöttem meg jól befűszerezve. Mellette a zöldségek is szép lassan elkészültek. Még egy kis rizs köret is járt hozzá.
Hozzávalók
*2 pulyka comb
Fűszerezéshez:
*2 tk só
*1 tk őrölt bors
*1 tk fokhagymagranulátum
*1 tk fűszerpaprika
*1 késhegynyi csípős őrölt fűszerpaprika
*1 kk őrölt köménymag
Továbbá:
*2 ek mangalicazsír
*2 nagy krumpli
*2 nagyobb szál sárgarépa
*1 nagy fej vöröshagyma
*só
*őrölt bors
 
A zöldségeket megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk és zsírral kikent tepsibe rakjuk. Meghintjük sóval és borssal. A húshoz a fűszereket összekeverjük és jól bedörzsöljük vele a combokat. A tepsibe fektetjük. Öntünk mellé kb. 1 dl vizet (ha van alaplevünk, akkor az még jobb). Lefedve kb. 90 percet puhítjuk. (Hústűvel ellenőrizzük, hogy megpuhult-e.) Majd alufólia nélkül, néha a szaftjával meglocsolva hagyjuk pirulni. Melegen, a sült zöldségekkel és rizs körettel kínáljuk.
 
 
 

2023. november 20., hétfő

Gombás-húsos wrap

A gyerekeknek nagyon bejött a húsos wrap, amibe most gomba is került a zöldségek mellé. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a ChefGomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*40 dkg sült hús (sertés vagy szárnyas)
*4 teljes kiőrlésű tortilla lap

Szószhoz:
*10 dkg tejföl
*2 evőkanál cukormentes majonéz
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*2 nagy gerezd fokhagyma

Feltéthez:
*friss saláta
*pritamin paprika
*cukormentes csemege uborka

Gomba sütéséhez:
*olaj
*só
*őrölt bors
 
A húst villával széttépkedjük. A zöldségeket megtisztítjuk, a paprikát vékony csíkokra, az uborkát karikára vágjuk. A szeletelt gombát kevés olajon megsütjük, ízesítjük sóval és borssal. A szószhoz a tejfölt kikeverjük a majonézzel, a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával. Egy-egy tortilla lapot megkenünk kevés szósszal. Rászórjuk a húst, a zöldségeket, a gombát. Feltekerjük és kínáljuk.
 

Tökmagos háromhagyma-krémleves

A hideg idő beálltával előtérbe kerülnek a melengető levesek, és egyre szívesebben kanalazgatjuk őket. Most egy nagyon egyszerű változatot készítettem, ami viszonylag hamar asztalra tehető és nem is szükséges hozzá sokféle alapanyag.
Hozzávalók 4 személyre
*1 nagy fej vöröshagyma
*1 nagy szál póréhagyma
*3 nagy gerezd fokhagyma
*2 csapott ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*3 ek olaj
*1 kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 tk házi ételízesítő
*tökmagolaj
*tökmag
 
A hagymákat megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk. A lisztet az olajjal simára keverjük, megpirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymákat. Folyamatosan kevergetve annyi vizet adunk hozzá, ami ellepi. Ízesítjük a fűszerekkel. Lefedve addig főzzük, míg a hagymák megpuhulnak. Merülő mixerrel pépesítjük. Tökmagolajjal és tökmaggal kínáljuk.
 

2023. november 19., vasárnap

Hurkával töltött gomba rántva

Elérkezett a disznótoros, a hurka időszaka. Legtöbbször csak simán tepsiben sütve kerül az asztalra, de most gondoltam egyet és gombába töltöttem. Első hallásra furának tűnhet, de nagyon finom lett. Egy könnyű kis friss saláta pedig igazán illett hozzá. 
A felhasznált hurkát A séf húsboltja és pecsenyése biztosította. Ha Inárcson jártok, érdemes meglátogatni az üzletet, hisz friss, választékos portékával, kedves, udvarias kiszolgálással várják a vásárlókat.
Hozzávalók 4 személyre
*2 kis szál hurka
*50 dkg csiperke gomba
*10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*2 nagy tojás
*15 dkg teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
*olaj a sütéshez
*friss saláta a tálaláshoz
 
A hurkát kibontjuk a bőréből. A gombák tönkjét kiemeljük, a kalapot egy kevés sóval meghintjük, majd megtöltjük a hurkával. A gomba fejeket először lisztbe, majd tojásba, végül a zsemlemorzsába forgatjuk. Felforrósított olajban szép barnára sütjük. Konyhai papírtörlőn hagyjuk lecsepegni. Friss salátával kínáljuk.
 

2023. november 18., szombat

Resztelt csirkemáj

A máj nagyon megosztó, hisz sokan szeretik, de vannak páran, akik nem. Pedig ízletes és finom ételek készíthetőek belőle. A felhasznált csirke belsőséget A séf húsboltja és pecsenyése biztosította. Ha Inárcson jártok érdemes benézni az üzletbe, hisz csodás, bőséges áruval és kedves kiszolgálással várják a vásárlókat.
Egy kis érdekesség az étel elnevezésével kapcsolatban. A "resztelt" szó jelentése a német "rösten" igéből származik, aminek a jelentése pirít, pörköl.
Hozzávalók 4 személyre
*50 dkg csirkemáj
*2 egész nagy fej vöröshagyma
*2 púpos ek mangalica zsír
*0,5 kk őrölt bors
*1 csapott kk morzsolt majoránna
*1 púpos tk őrölt pirospaprika
*1 ek házi darált paprika
*1 kk só
 
A májat kisebb darabokra vágjuk, a hártyás, vastag eres részt eltávolítjuk, majd kicsit hagyjuk hideg vízben ázni. A vöröshagymákat megtisztítjuk, felkockázzuk és a felhevített zsíron megfonnyasztjuk. A májat lecsöpögtetjük, majd a hagymás zsíron fehéredésig pirítjuk. Megszórjuk az őrölt pirospaprikával, a borssal, majoránnával. Hozzáadjuk a darált paprikát. Felengedjük kb. 0,5 dl vízzel és fedő alatt puhára főzzük. Végül megszórjuk a sóval és jól átforgatjuk.
Melegen rizs körettel kínáljuk.
 

2023. november 11., szombat

Sarkadi pecsenye

Ez a fogás először került nálunk asztalra, de biztosan nem utoljára. A család egyöntetűen megszavazta, hogy olyan ízletes, hogy mindenképpen kerüljön fel a kedvencek listájára. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*1 közepes szűzpecsenye
*só
*őrölt bors
*kevés olaj

Továbbá:
*25 dkg Chef Gomba szeletelt csiperkegomba
*5 dkg száraz kolbász
*4-5 csemege uborka
*pár ek olaj
*1 ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*2 dl cukormentes mandulatej
*só
*őrölt bors
*15 dkg sajt
 
A húst lehártyázzuk, felszeleteljük, vékonyra klopfoljuk és megszórjuk sóval, borssal. Felforrósított serpenyőben kevés olajon mindkét oldalukat megsütjük. Tepsibe fektetjük mind. A visszamaradt olajon a szeletelt gombát megsütjük, kiszedjük, félretesszük. Megpirítjuk a felkarikázott kolbászt, hozzáadjuk a gombát, a karikára vágott uborkát. Megszórjuk a liszttel és a tejjel sűrűre főzzük. Sóval, borssal ízesítjük. A ragut a hús szeletekre kanalazzuk. Megszórjuk reszelt sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Melegen, párolt rizs körettel kínáljuk.
 

2023. november 6., hétfő

Gyöngyhagymás rizses hús

Induljon a hét egy klasszikussal, amit kicsit másképpen készítettem most el. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
Hozzávalók 3-4 személyre
*30 dkg darált sertéshús
*25 dkg basmati rizs
*3 ek olaj
*1 késhegynyi őrölt köménymag
*1 késhegynyi fokhagymagranulátum
*1 kis üveg gyöngyhagyma savanyúság
 
A rizst 2-3 evőkanál olajon megpirítjuk, dupla mennyiségű vízben megfőzzük.
A felforrósított olajon a húst fehéredésig pirítjuk. Ízesítjük a fűszerekkel és annyi vízben, ami éppen ellepi, puhára főzzük. A vége felé hozzáadjuk a lecsepegtetett gyöngyhagymát. Ha a levét elfőtte a húsos ragut összekeverjük a rizzsel. Átforrósítjuk, ha szükséges utánízesítjük és azonnal kínáljuk.
 

2023. november 4., szombat

Mexikói wrap

Ahogy egy korábbi bejegyzésben említettem, a tépett pulykából többféle finomság készült. Az egyik ez a mexikói wrap. Egyszerű, de mégis laktató, finom, ízletes fogás. 
A tépett pulyka receptjét IDE kattintva tudjátok megtekinteni.
Ha Inárcson jártok, A séf húsboltja és pecsenyése üzletében találtok hozzá csodás szárnyas és egyéb húsokat. Érdemes benézni hozzájuk.
Hozzávalók 4 személyre
*tépett pulykacomb
*4 teljes kiőrlésű tortilla lap

Szószhoz:
*10 dkg tejföl
*2 ek majonéz
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 késhegynyi csípős fűszerpaprika

Feltéthez:
*pritamin paprika
*friss saláta
*camembert sajt
*kukorica
 
A húst villával széttépkedjük. A zöldségeket megtisztítjuk, sajtot és a paprikát vékony csíkokra vágjuk. A szószhoz a tejfölt kikeverjük a majonézzel és a fűszerekkel. Egy-egy tortilla lapot megkenünk kevés szósszal. Rászórjuk a tépett húst, a zöldségeket és a sajtot. Feltekerjük és kínáljuk.
 

Tejszínes palócleves gazdagon

Még sohasem készítettem korábban ilyen levest, ezért Anyukám segítségét kértem. Az Ő útmutatása alapján főztem meg életem első palóc levesét. Igazán jól sikerült, a család is szívesen kanalazgatta. Egy biztos, hogy ez a tartalmas leves máskor is asztalra kerül majd.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*40 dkg sertéscomb
*1 nagy vöröshagyma
*2 közepes sárgarépa
*1 petrezselyem
*1 kis darab karalábé
*4 közepes krumpli
*15 dkg zöldbab (lehet fagyasztott is)
*3-4 ek olaj
*1 kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 tk házi ételízesítő
*1 csapott kk fűszerpaprika
*2 dl sűrű tejszín
*2 csapott ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
 
A hagymát kisebb, a húst nagyobb kockára vágjuk. A felforrósított olajon megfonnyasztjuk a hagymát, majd fehéredésig pirítjuk rajta a húst. Megszórjuk a pirospaprikával, majd legalább háromszoros mennyiségű vízzel felengedjük. Lefedve a hús puhulásáig főzzük. Közben ízesítjük a fűszerekkel. Hozzáadjuk a felkarikázott sárgarépát, petrezselymet és a felkockázott karalábét. Majd a kisebb darabokra vágott zöldbabot, a kockára vágott krumplit és a vége előtt 10 perccel a felszeletelt gombát. A lisztet csomómentesre keverjük a tejszínnel, majd hőkiegyenlítéssel besűrítjük a levest vele. Forralunk rajta egyet és azonnal kínáljuk.
 
 

2023. november 3., péntek

Mákos-citromos tejbedara

Könnyű kis desszert rohanós hétköznapokra, ami a hagyományos változattól picit eltér és még szénhidrátdiétába is illeszthető.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*5 dl cm mandulatej
*1 csipet só
*4 púpozott evőkanál barna rizsdara
*1 evőkanál négyszeres erősségű édesítőszer
*1 púpozott evőkanál darált mák
*1 késhegynyi őrölt citromhéj
 
A tejet a sóval és az édesítővel felforraljuk. Hozzáadjuk a rizsdarát és sűrűre főzzük. Ízesítjük a citromhéjjal, a vaníliával és belekeverjük a mákot. Melegen, azonnal kínáljuk.
 

2023. november 2., csütörtök

Mediterrán juhtúrókrém

Könnyű, egyszerű kis kenyérre való akár reggelire, akár tízóraira. Pillanatok alatt összeállítható és már fogyasztható is.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 3 személyre
*15 dkg juhtúró
*4 dkg vaj
*1 csipet só
*1 késhegynyi fokhagymagranulátum
*1 kávéskanál paradicsompehely
*2 friss bazsalikomlevél
*teljes kiőrlésű kenyér a tálaláshoz
 
A krémes juhtúrót a vajjal, a fűszerekkel, az apróra vágott paradicsompehellyel, bazsalikomlevéllel kikeverjük. 
Teljes kiőrlésű kenyérre kenve kínáljuk.
 

2023. november 1., szerda

Almaágyon sült libacomb

Közeledik a Márton nap, a liba és a kacsa szezonja. Holnaptól akciósan vásárolhattok ezekből a szárnyas húsokból A séf húsboltja és pecsenyése üzletében. Én is kaptam egy kis ízelítőt a csodás árujukból. Méretes libacombokat sütöttem. Kívül ropogós, belül omlós, szaftos húsok lettek.
Hozzávalók 2 személyre
*2 nagy libacomb
*2 alma
*1 ek zsír
*1 nagy vöröshagyma
*2 nagy gerezd fokhagyma
*2 friss ág rozmaring
*2 friss ág kakukkfű
*1 tk szárnyas fűszerkeverék
 
A húst alaposan megtisztítjuk, szárazra töröljük. Egy tepsit, amibe a húsok beleférnek, kikenünk zsírral. Az almákat nagyobb cikkekre vágjuk, magházukat kiemeljük, majd a gyümölcsöket a tepsibe rakjuk. Ráfektetjük a combokat, mindkét oldalukat megszórjuk a fűszerkeverékkel. Közéjük rakjuk a friss fűszereket, a nagyobb cikkekre vágott hagymát és az egész fokhagymákat. Kb. 1 dl zöldségleves alaplével felöntjük. 
Lefedve, 180 fokos sütőben kb. 120 percet puhítjuk. Majd a fóliát eltávolítva pár perc alatt megpirítjuk. Érdemes ilyenkor néhányszor a szaftjával meglocsolgatni, hogy a hús ne száradjon ki. Azonnal kínáljuk.