PrintFrendly

2014. március 2., vasárnap

Csirke nugets házilag

Mikor Nea blogján megláttam azokat az étvágygerjesztő kis csirke falatkákat, tudtam, előbb vagy utóbb én is elkészítem. Két bökkenő volt, be kellett szereznem a panko morzsát. Nos, hosszas kutatás után úgy döntöttem, elkészítem magam házilag. Erről ebben a bejegyzésben olvashattok bővebben.
Mikor már ez is meg volt, akkor jött a parmezán sajt, ami még nem járt a konyhámban. Sajnos vidéki boltokban egyáltalán nem, de fővárosi  üzletekben sem mindegyikben lelhető fel. Férjem közreműködésével végül sikerült rátalálni.
Vasárnap ebédre sütöttem meg és Nea mindkét mártogatósával, valamit hullámos sült krumplival kínáltam.
Bevallom, ezelőtt gyorsétteremben ilyet még nem kóstoltam, ezért nincs összehasonlítási alapom, de a végeredmény egy kívül ropogós, a parmezántól egy jellegzetes, számomra semmi más ízzel össze nem hasonlítható, belül puha csirkét takaró finomság lett. Isteni, alig lehet abbahagyni. A mártogatósok tökéletesen illettek hozzá, bár én a ketchupost nem csípősre készítettem, mert azt nem kedveli a család.
Olyan nagy adag lett, hogy végül vacsira is maradt belőle.
Mindenképpen fogom még máskor is sütni, de próbálkozok majd egyéb ízesítéssel is.
Köszönöm szépen Nea a tökéletes receptet!


Hozzávalók 6 főre:

  • 1,5 kg csirkemell filé
  • 1 csapott kk só
  • 1 nagy csipet bors
  • 3 nagyobb gerezd fokhagyma
  • 2 dl tej

Panírozáshoz:

  • 10 dkg liszt
  • 3 nagyobb tojás
  • 15 dkg panko morzsa
  • 5 dkg parmezán sajt
  • 1 csapott kk só
  • 5-6 ek étolaj

Ketchupos mártogatóhoz:

  • 5 ek ketchup
  • 2 ek majonéz

Mézes-mustáros mártogatóshoz:

  • 3 ek mustár
  • 2 ek méz
  • 2 ek majonéz

A megtisztított csirkemellet közepes darabokra vágjuk.
Egy tálkába rakjuk, meghintjük sóval, borssal és belezúzzuk a fokhagymát.
Alaposan összeforgatjuk és felöntjük annyi tejjel, hogy ellepje.
Hagyjuk érlelődni pár órát, de még jobb, ha előző este bepácoljuk.
Három tálkát készítünk, az elsőbe a lisztet szórjuk, a másodikban a tojásokat verjük fel kicsit, a harmadikba szórjuk a panko morzsát, a reszelt parmezánt és a sót, amit jól összeforgatunk.
Két nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral és a papírt lekenjük vékonyan olajjal.
A sütőt előmelegítjük.
A bepácolt csirkéket lecsöpögtetjük, és kicsit leitatjuk róla a tejet.
Megforgatjuk a lisztben, a tojásban és végül a sajtos morzsában.
Az olajos tepsibe fektetjük. Lespricceljük kevéske olajjal.  (Nekem nem volt erre alkalmas konyhai eszközöm, ezért egy szilikon ecsettel kentem le vékonyan.)
Előmelegített sütőben 190 fokon hőlégkeveréssel 25 perc alatt megsütjük.
Amíg sül a husi, a mártogatókat kikeverjük.

4 megjegyzés:

  1. Andi, nagyon örülök neki, hogy nálatok is ilyen nagy sikere volt. Ne bánd, hogy a gyors éttermit nem kóstoltad, mert az sosem olyan, mint az otthon készített. Nagyon guszta lett, szívesen elcsennék most egy-két darabkát belőle, mert tudom, hogy milyen finom. :))

    VálaszTörlés
  2. Biztos kipróbálom, hasonló morzsát már én is csináltam, azt szilvás gombócra raktam. Isteni volt. :)

    VálaszTörlés