PrintFrendly

2021. július 30., péntek

Sajtos-mángoldos karaj

Amint már korábban említettem, mángoldos ételek készülnek mostanában, hála a csodás termésnek a kertünkben. Ez most egy könnyű, szénhidrátdiétába illeszthető étel, ami tojás- és gluténmentes is. A mángold spenóttal is helyettesíthető. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 4 személyre
*8 kisebb szelet sertéskaraj
*só
*őrölt fekete bors
*2 jó púpozott ek tejföl
*15 dkg sajt
*2-3 ek olaj
*1 ek vaj
*3 nagy gerezd fokhagyma
*15 nagy mángold levél
 
A húst vékonyra klopfoljuk, megszórjuk sóval, borssal, és olajjal vékonyan kikent tepsibe fektetjük. 
A tejfölt elkeverjük kevés sóval. Lereszeljük, majd hozzáadjuk a sajt 2/3-át. A masszát egyenletesen elosztjuk a húson, és lefedve 180 fokos sütőben 45 percet puhítjuk. 
A megmosott mángold szárát és vastagabb erét kitépjük. A levelet metéltre vágjuk. Felforrósított serpenyőben kevés olaj és vaj keverékén előbb a zúzott fokhagymát, majd a mángold levelet megfonnyasztjuk. Megszórjuk kevés sóval és borssal. A megpuhult hús tetejére halmozzuk a mángoldot, megszórjuk a maradék sajttal és addig sütjük, amíg a sajt megpirul rajta. 
Melegen, tetszőleges körettel kínáljuk.
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése