PrintFrendly

2014. július 2., szerda

Parmezános rántott cukkini sütőben sütve

Újra cukkinidömping van. A héten készítettem egy válogatást az előző szezon cukkinis ételeiből. Most a hagyományos rántott cukkinit variáltam olyan módon, hogy a panírmorzsába került reszelt parmezán és egyéb fűszerek is. A bő olajban való sütést pedig lecseréltem a tepsiben készült változatra. Bár küllemre a cukkinikarikák nem olyan szépen egyformán pirultnak tűnnek, de sokkal egészségesebbek, hisz egész kevés olajat használtam. Ízre teljesen ugyanolyan, kívül ropog, belül puha.


Hozzávalók 2-3 főre:
*1 nagyobb cukkini
*1 tk só
*10 dkg liszt
*3 kisebb tojás
*15 dkg zsemlemorzsa
*5 dkg reszelt parmezán
*1 tk morzsolt petrezselyemlevél
*0,5 kk fokhagyma granulátum
*Pár ek olaj

A megtisztított cukkinit meghámozzuk, kb. 4 mm vastag szeletekre vágjuk.
A magvas részt kivágjuk.
A karikákat meghintjük sóval és hagyjuk, hogy levet eresszenek.
Addig előkészítünk három tálkát. Az elsőbe mérjük a lisztet. A másodikba ütjük a tojásokat, amit kicsit felverünk. A harmadikba szórjuk a zsemlemorzsát, a reszelt sajtot, a morzsolt zöldlevelet, a fokhagyma granulátumot. Jól összekeverjük.
A cukkini levét leöntjük és a fenti sorrendben bepanírozzuk.
A sütőt előmelegítjük.
2 egész nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral, kikenjük 2-3 ek olajjal.
Belefektetjük a szeleteket és lespricceljük kevéske olajjal. Ha nincs ilyen eszközünk, akkor egy ecsettel szép vékonyan lekenhetjük a tetejüket.
180 fokon 30 perc alatt hőlégkeveréssel szép barnára sütjük.
Kínálhatjuk párolt rizzsel egy kis fokhagymás tejfölös mártogatós kíséretében.
 

2 megjegyzés:

  1. Próbáld ki egyszer a cukkinis ételeket, hogy vöröshagymakarikákkal hagyod állni besózás után.... úgy ám az igazi :-)

    VálaszTörlés