PrintFrendly

2013. július 4., csütörtök

Bagolyfiókák vaníliás tésztából

Azt hiszem a családban a két kicsi mellett én vagyok a legnagyobb gyerek :-) A világhálón böngészve ha meglátok egy képet, addig motoszkál bennem, míg ki nem próbálom. Így voltam a Bagolyfiókákkal is. Szerelem első látásra. Először kitaláltam hozzá a tésztát, majd a figura kialakításához a hozzávalókat. Azt hiszem cukik lettek. Bár kicsikéim még túl pöttömök, hogy értékeljék, talán majd pár év múlva újra elkészítem, akkor már az ő örömükre is :-)
Hozzávalók:

  • 2 egész tojás
  • 12,5 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 35 dkg liszt
  • 1 kk sütőpor
  • Csipet só
  • 60 db csokicsepp a szemeknek (esetleg mazsola is lehet)
  • 30 db egész törökmogyoró (esetleg mandula is lehet)


Szükség lesz még:

  • 1 db közepes pogácsa szaggatóra
  • 1 villára

A szobahőmérsékletű margarint habosra keverjük a tojásokkal, a cukorral és a vaníliás cukorral.
Egy másik edényben a liszthez szórjuk a sót és a sütőport, majd összekavarjuk.
A margarinos masszához szórjuk a sütőporos lisztet.
Alaposan összedolgozzuk.
Ne ijedjünk meg, elég lágy lesz a tészta.
Tegyük a hűtőbe pihenni 1 órára.
Erősen lisztezett felületen nyújtsuk ki 3 mm vastagra.
(Én 3 részre vettem a tésztát és egyenként nyújtottam ki, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.)
Szaggassunk ki közepes méretű korongokat.
A hulladék tésztából höndörgessünk apró golyókat, ezek lesznek a szemek.
Tegyük egymás mellé, középre a korongra, majd kissé nyomjuk laposra.
Tegyünk a szemek közepére 1-1 csokicseppet, azt is kicsit nyomjuk a tésztába.
Egy szem törökmogyorót állítsunk élére a két szem alá.
A pogácsa szaggatóval nyomjunk a fióka két oldalára 1-1 félkör alakú bevágást, de ne metsszük át teljesen.
Majd egy villa hegyét nyomjuk a tésztába két helyen, ezek lesznek a lábak.

Óvatosan tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe kicsit távol egymástól.
Előmelegített sütőben 180 fokon 7-8 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
Vigyázzunk, mert hamar megpirul és akkor kemény lesz.
Hagyjuk kihűlni. Vigyázzunk, mert melegen a csokicsepp elkenődhet, ha hozzáérünk.
30 db fióka lett ebből az adagból.
  
Akik elkészítették:













2 megjegyzés: