PrintFrendly

2018. március 25., vasárnap

Tojáskrémbundás csirkemell


Már nagyon érezni az ünnep közeledtét, mindenki húsvéti fogások, és sütemények után kutat. Nos, azért enni addig is kell. Szó se róla, nagy kedvenceink a bundás húsok, mert a külső réteg alatt a hús puha, és igazán szaftos marad. Egy kicsit egészségesebb változat készült, mert a fehér liszt helyett zabpehelylisztet használtam és friss salátával kínáltam. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin márciusi számában is. Az ízesítőket a Fűszerész biztosította.

Hozzávalók 4 személyre:

*80 dkg csirkemellfilé

*2 teáskanál sültcsirke fűszersó

Bundához:

*4 közepes tojás

*1 púpozott tk fokhagymássó

*0,5 kk őrölt bors

*1 nagy csipet őrölt szerecsendió

*4 púpozott ek zabpehelyliszt

*2 púpozott ek tejföl

Forgatáshoz:

*10 dkg zabpehelyliszt

Sütéshez:

*olaj


A megtisztított húst szeletekre vágjuk, vékonyra klopfoljuk, és megszórjuk a fűszersóval. 
A bundához a tojásokat a fűszerekkel egy kicsit felverjük, a liszttel simára keverjük, a tejföllel lazítjuk. A tojáskrémet addig pihentetjük, míg a sütéshez az olaj felforrósodik. 
A hús szeleteket először megforgatjuk a zabpehelylisztben, utána a tojáskrémben, kicsit lecsepegtetjük és az olajban közepes lángon barnára sütjük. 
A felesleges olajat papírtörlőn lecsepegtetjük. 
Friss salátával kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

2018. március 24., szombat

Tojáskrémes fésűs karaj

Lassan itt az ünnep, mindenki a menüt tervezi. Én többnyire előre elkészíthető fogásokban gondolkodok, amit szépen előkészítek, megsütöm és az adott napon már csak tálalom. Ez a tojásos étel is pont ilyen. Azt hiszem elég mutatós, hogy hidegtálra kerüljön. Nem olyan túl bonyolult, mint ahogy elsőre tűnik. Egy kis francia salátával vagy majonézes krumpli salátával remek vendégváró is lehet. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin márciusi számában is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.

Hozzávalók 3 személyre:
*80 dkg sertéskaraj egyben
Töltelékhez:
*3 nagyobb keményre főtt tojás 
*0,5 kk só
*2 nagy csipet őrölt bors
*1 púpozott tk mustár
*1 ek mangalicazsír a forma kikenéséhez
*5 dkg reszelt trappista sajt a tetejére

A megtisztított karaj tetején három párhuzamos zsebet vágunk úgy, hogy a hús alját nem vágjuk át.
A mélyedéseket és a karajt kívülről is bedörzsöljük a fűszerkeverékkel. 
A tojásokat villával áttörjük, a fűszerekkel ízesítjük, és a mustárral krémesre kavarjuk. A tojáskrémet a zsebekbe töltjük. 
A húst tiszta spárgával körbekötözzük. Zsírral kikent kalácsformába rakjuk. Öntünk mellé körülbelül 0,5 dl vizet. Lefedve 180 fokra előmelegített sütőben legalább 1 órát puhítjuk. Eltávolítjuk az alufóliát, és 25-30 percet pirítjuk, ezalatt párszor meglocsoljuk a szaftjával, hogy ne száradjon ki a hús. 
Kiemeljük a formából, levágjuk a madzagot, a formába visszatéve megszórjuk reszelt sajttal, és annyi ideig sütjük még, míg a sajt barnára pirul. 
A formában hagyjuk teljesen kihűlni, és hidegtálra szeletelve, szaftos salátával, esetleg krumplipürével kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Kávés kekszszalámigolyó

Van úgy, hogy nincs időnk bekapcsolni a sütőt, ezért egy gyorsan elkészíthető édességet találunk ki. Én most apró golyókat sodortam, mégpedig kávés ízesítésű kekszes masszából.
Bár érdemes picit pihentetni, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, de ezalatt végezhetünk egyéb teendőnkkel. 
Nagyon egyszerű és remek vendégváró. Érdemes kipróbálni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin márciusi számában is. 

Hozzávalók kb. 26 golyóhoz

*10 dkg darált háztartási keksz
*10 dkg egész háztartási keksz
*5 dkg porcukor
*4 ek azonnal oldódó kávé
*1 ek vaníliás cukor
*1 ek rum
*10 dkg olvasztott vaj
*0,5 dl tej
*5 dkg porcukor a forgatáshoz

A háztartási kekszet apró darabokra törjük, és összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Becsomagolva legalább 2 órára és a hűtőbe rakjuk. 
Nagyobb diónyi golyókat sodrunk, és porcukorba forgatjuk. 
Egy éjszakát hideg helyen pihentetjük, hogy a keksz megfelelően megpuhuljon benne.

A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.
 

2018. március 15., csütörtök

Kókuszdiócska


Töredelmesen bevallom, a több kézi munkával járó sütik a kedvenceim. Imádok pepecselni velük. Ez a kókuszdiócska az egy favorit. A család imádta. Bár ami kókuszos, az nálunk amúgy is biztos siker. Egy hátránya van, hogy várni kell, míg a tészta a krémtől megpuhul, de ha utána megkóstoljuk, nem lehet abbahagyni, mert egy sohasem elég belőle. Egy biztos, ott a helye a húsvéti asztalon ;-)
A recept megjelent a Kifőztük magazin márciusi számában is.
Hozzávalók Kb. 35 db-hoz:

Tésztához:
*40 dkg liszt
*15 dkg porcukor
*15 dkg kókuszreszelék
*25 dkg vaj

Töltelékhez:
*1 tasak fehér csokoládés pudingpor
*3 dl tej
*15 dkg vaj
*10 dkg porcukor
*5 dkg kókuszreszelék

Forgatáshoz:
*porcukor

A lisztet elkeverjük a porcukorral, kókuszreszelékkel és összedolgozzuk a vajjal.
Apró kis tésztadarabokat a vajjal kikent diócska formákba nyomkodunk.
180 fokos sütőben hőlégkeveréssel 9 perc alatt megsütjük.
Még melegen kiütögetjük a formákból, és rácson hagyjuk kihűlni.
A pudingport a tejben sűrűre főzzük. A porcukrot a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a hideg pudingot és a kókuszreszeléket.
Két diócska felet összeragasztunk egy kevés krémmel, és megforgatjuk a porcukorban.
Egy éjszakát pihentetjük, hogy a tészta megpuhuljon.

A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

2018. március 14., szerda

Frankfurti szelet



Egy tévéműsorban láttam ezt a fogást, amit már akkor tudtam, hogy biztosan ki fogok próbálni. A kelkáposzta nem épp népszerű nálunk, ritkán kerül asztalra. Ez most egy nagyon laktató, jó szaftos, és igazán ízletes fogás. Karaj helyett csirkéből vagy szűzpecsenyéből is elkészíthető.
Hozzávalók 4 főre:
*80 dkg csont nélküli karaj
*só, bors,
*2-3 ek liszt a forgatáshoz
*4 szál virsli
*4 vékony szelet füstölt szalonna
*1 ek zsír
*1 közepes fej vöröshagyma
*2 gerezd fokhagyma
*0,5 kk őrölt köménymag
*1 tk cukor
*3 nagy marék apróra vágott kelkáposzta
*2 dl paradicsomlé

A karajt szeletekre vágjuk, majd vékonyra klopfoljuk. Meghintjük sóval, borssal. Az apró kockára vágott szalonnát zsírjára pirítjuk, a pörcöt kivesszük és a visszamaradt zsiradékon a lisztbe mártott karaj szeletek mindkét oldalát hirtelen megpirítjuk, és félretesszük. A serpenyőben maradt zsiradékhoz adunk még egy evőkanálnyi zsírt és a felkockázott vöröshagymát, valamint a zúzott fokhagymát megfonnyasztjuk rajta. Felöntjük a paradicsomlével és visszarakjuk bele a hús szeleteket. Adunk még hozzá kb. 2 dl vizet. Megszórjuk egy csipet borssal, köménymaggal, ha picit savanyú a paradicsomlé, akkor egy kevés cukorral. Fedő alatt, néha megforgatva puhára főzzük, ha szükséges még vizet adunk hozzá. Közben a virslit felkarikázzuk, és egy kevés zsíron megpirítjuk. Amikor a hús már majdnem jó, beleszórjuk a kockára vágott kelkáposztát és együtt készre főzzük. Beleforgatjuk a pirított szalonnát és a virslit. Ízlés szerint még sóval ízesítjük. 
Melegen, azonnal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.