PrintFrendly

2021. július 31., szombat

Spenótos krumplilángos

Ez egy igazán egyszerű, alig pár hozzávalóval készült, húsmentes étel. A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 3 személyre
*50 dkg krumpli
*1 tk só
*Kb. 20 dkg liszt
*1 marék friss spenót
*olaj a sütéshez
 
A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk és bő vízben puhára főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük és áttörjük. Hozzáadjuk a lisztet, a sót és az apróra vágott spenótlevelet. 
A masszából rudat formázunk, amit másfél ujjnyi szeletekre vágjuk. Előbb golyóvá sodorjuk, majd lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk. Felforrósított, olajjal kikent serpenyőben mindkét oldalát megsütjük. Ha szükséges, sóval ízesítjük. Melegen kínáljuk.
 

2021. július 30., péntek

Sajtos-mángoldos karaj

Amint már korábban említettem, mángoldos ételek készülnek mostanában, hála a csodás termésnek a kertünkben. Ez most egy könnyű, szénhidrátdiétába illeszthető étel, ami tojás- és gluténmentes is. A mángold spenóttal is helyettesíthető. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 4 személyre
*8 kisebb szelet sertéskaraj
*só
*őrölt fekete bors
*2 jó púpozott ek tejföl
*15 dkg sajt
*2-3 ek olaj
*1 ek vaj
*3 nagy gerezd fokhagyma
*15 nagy mángold levél
 
A húst vékonyra klopfoljuk, megszórjuk sóval, borssal, és olajjal vékonyan kikent tepsibe fektetjük. 
A tejfölt elkeverjük kevés sóval. Lereszeljük, majd hozzáadjuk a sajt 2/3-át. A masszát egyenletesen elosztjuk a húson, és lefedve 180 fokos sütőben 45 percet puhítjuk. 
A megmosott mángold szárát és vastagabb erét kitépjük. A levelet metéltre vágjuk. Felforrósított serpenyőben kevés olaj és vaj keverékén előbb a zúzott fokhagymát, majd a mángold levelet megfonnyasztjuk. Megszórjuk kevés sóval és borssal. A megpuhult hús tetejére halmozzuk a mángoldot, megszórjuk a maradék sajttal és addig sütjük, amíg a sajt megpirul rajta. 
Melegen, tetszőleges körettel kínáljuk.
 
 
 

2021. július 28., szerda

Mángoldos krumpli

Tavasszal vetettem mángoldot a kertbe. Nagyon szép lett a termés, sok, dús levelet hozott. A hosszú levélnyelet spárgaként, a levéllemezt spenótként érdemes felhasználni. Nálunk most elég sok fogásba kerül belőle, hisz igyekszem minél többféleképpen hasznosítani. Most egy egyszerű köretet gazdagított, amit sültekhez, grillezett halhoz, szárnyas húsokhoz kínálhatunk. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 3 személyre
*50 dkg krumpli
*15 nagy mángold levél
*1 ek vaj
*2 ek olaj
*3 nagy gerezd fokhagyma
*só
*őrölt fekete bors
 
A krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk és bő vízben puhára főzzük. 
A megmosott mángold szárát és vastagabb erét kitépjük, a levelet metéltre vágjuk. Felforrósított serpenyőben kevés olaj és vaj keverékén előbb a zúzott fokhagymát fonnyasztjuk meg, majd a mángoldot. Megszórjuk sóval és borssal. 
A megfőzz krumplit leszűrjük, még melegen áttörjük és beleforgatjuk a vajas mángoldot. Ízlés szerint sózzuk. Ha túl száraznak találjuk, kevés vajjal lazíthatjuk. 
Melegen sültekhez, grillezett halhoz, szárnyas húsokhoz kínáljuk.
 

2021. július 26., hétfő

Egyszerű tökbélleves orzótésztával

A főzőtök nem csak rántva és főzelékként finom. Érdemes kipróbálni a belőle készült levest is. Elsőre kicsit furán hangzik, de mindenképpen egy finom, ízletes kanalazni való lesz belőle. Én most rizsszem vagy más néven orzó tésztával kínáltam. A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 4 személyre
*1 nagyobb főzőtök
*1 vöröshagyma
*15 dkg zöldborsó
*2 kisebb sárgarépa
*1 kisebb petrezselyem
*1 kisebb karalábé negyede
*1 kávéskanál só
*1 nagy csipet őrölt feketebors
*1 kávéskanál (házi) ételízesítő
*1,5 l víz
*3-4 evőkanál olaj
*15 dkg durum orzótészta
 
A tök magvas belét kikaparjuk, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a megpucolt vöröshagymát, és lefedve kb. 45 percet főzzük. Leszűrjük, a levét felfogjuk, a tökbélre nem lesz szükség. 
A karalábét kisebb kockára vágjuk, a sárgarépát és a petrezselymet felkarikázzuk. A zöldségeket kevés felforrósított olajon átforgatjuk, majd a töklében puhára főzzük, a fűszerekkel ízesítjük. 
A tésztát bő, sós vízben megfőzzük, leszűrjük és lecsepegtetjük. 
A levest a főtt orzó tésztára merve kínáljuk.
 

2021. július 25., vasárnap

Szedres-diós sütemény

Érik a kertben a fekete szeder. Már készült egy részéből dzsem, most pedig egy roppant egyszerű kevert süti. Pillanatok alatt összeállítható. A tésztája puha, a gyümölcstől pedig igazán szaftos. Egy csésze tea vagy kávé mellé remek kísérő.
Hozzávalók
*25 dkg liszt
*1 csipet só
*1 csomag sütőpor
*12 dkg darált dió
*2 nagyobb tojás
*15 dkg barna cukor
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*30 dkg tejföl
*0,5 dl tej
*20 dkg fekete szeder
 
A lisztet elvegyítjük a sóval, dióval, sütőporral. 
A tojásokat simára keverjük a cukorral, hozzáadjuk a citrom reszelt héját, beleforgatjuk a lisztkeveréket. A tejföllel és a tejjel lazítjuk. 
A masszát egy sütőpapírral bélelt 20*30 cm-es tepsibe simítjuk. 
A tetejére szórjuk a szedret. 
180 fokos sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. 
Ha kihűlt, szeletelve és porcukorral megszórva kínáljuk.
 

2021. július 24., szombat

Egyszerű mákos-cukkinis kocka

Szépen terem a kertben a cukkini, igyekszem sokféleképpen felhasználni. Az a jó benne, ha sütibe kerül, akkor nem érezni rajta a zöldség ízét (így még a cukkinit nem kedvelő gyerek is megeszi), de a desszert tőle puha és szaftos lesz. Mákkal párosítottam, ami jó ötletnek bizonyult. Nem túl magasra emelkedett meg a tészta, de aki azt szeretné, választhat egy kisebb méretű tepsit a sütéshez.
Hozzávalók
*10 dkg liszt
*10 dkg darált mák
*1 tk szódabikarbóna
*1 csipet só
*1 csapott kk őrölt fahéj
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*10 dkg cukor
*1 ek vaníliás cukor
*10 dkg vaj
*1 nagyobb tojás
*20 dkg tejföl
*10 dkg cukkini
 
A kétféle cukrot a puha vajjal és a tojással simára keverjük, beleszórjuk a sóval, mákkal, szódabikarbónával, fahéjjal és citromhéjjal elvegyített lisztet, végül a tejföllel lazítjuk. Beleforgatjuk a sajtreszelőn lereszelt cukkinit. 
Sütőpapírral bélelt 20*30 cm-es tepsibe simítjuk. 
180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. 
Szeletelve, porcukorral megszórva kínáljuk.

 

2021. július 17., szombat

Túrós-ribizlis mini pite

Már többször említettem, hogy a kedvenc gyümölcsöm a ribizli. Van pár bokor a kertünkben és télre is mindig rakok el a fagyasztóba belőle. Ez a szép piros és savanykás gyümölcs remek párost alkot a túróval. Ezt most ki is használtam egy könnyű, de roppant mutatós desszertben. 
A rácsos pitekészítő formát a Cookorinál tudjátok beszerezni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 4 darabhoz
*1 csomag fagyasztott leveles tészta (50 dkg)
*25 dkg túró
*2 ek cukor
*2-3 ek tejszín
*1 vaníliarúd kikapart magjai
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*4 nagy fürt ribizli
*1 tojás
 
A túrót áttörjük, ízesítjük a cukorral, vaníliával, a citrom reszelt héjával, majd a tejszínnel lazítjuk. A ribizlit leszemezzük.
A szobahőmérsékleten kiolvasztott tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd a pitekészítővel kiszúrjuk és mintázzuk. 
A teli tésztalapot a pitekészítő aljába tesszük. 
A szélét körben lekenjük tojásfehérjével, majd belehalmozzuk a töltelék 1/4-ét és a megszórjuk bővel ribizlivel. 
Ráhelyezünk 1 rácsozott tésztalapot, majd „megformázzuk. 
Mindet sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, a tetejüket lekenjük villával felvert tojással és előmelegített, 180 fokos hőlégkeveréses sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. 
Rácson hagyjuk kihűlni és porcukorral megszórva kínáljuk.
 

2021. július 15., csütörtök

Tökmagbundás cukkini

Számomra a nyár a slágere a cukkini. Igyekszem frissen minél többféleképpen felhasználni. Az egyik kedvencem a ropogós bundás változat. Most tökmagos bundát kapott és rizs körettel kínáltam. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 2-3 személyre
*1 közepes cukkini
*só
*őrölt fekete bors
*őrölt fokhagymapor
*8 dkg teljes kiőrlésű liszt
*2 nagyobb tojás
*10 dkg héj nélküli tökmag
*olaja sütéshez
*basmati rizsa tálaláshoz
 
A cukkinit meghámozzuk, a magvas belső részét kivágjuk. A zöldségkarikát meghintjük sóval, pihentetjük 20 percet, leöntjük róla a levet és megszórjuk borssal, fokhagymával. Először lisztbe forgatjuk, majd tojásba, végül a késes aprítóban morzsásra dolgozott tökmagban. Felforrósított olajban megsütjük. Papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni. Főtt basmati rizzsel kínáljuk.
 

2021. július 10., szombat

Rizses cukkinifasírt

Ismét a maradékmentés jegyében a hűtőben várakozó főtt rizs köret és a kertben termett cukkini felhasználásával került újra egy húsmentes étel az asztalra. Még a válogatós gyerek is, aki eddig nem ette a cukkinit semmiféle formában, megkóstolta és azt mondta, hogy finom.
Hozzávalók kb. 14 db-hoz
*20 dkg főtt rizs
*1 zsenge cukkini (Kb. 15 dkg tisztítva mérve)
*5 dkg trappista sajt
*3 nagy tojás
*3 púpozott ek zsemlemorzsa
*1 csapott kk só
*1/2 kk őrölt fekete bors
*1/3 kk fokhagymagranulátum
*Kb. 15 dkg zsemlemorzsa a forgatáshoz
*olaj bőven a sütéshez
 
A cukkinit lereszeljük, hozzáadjuk a villával kissé felvert tojásokat, a finomra reszelt sajtot, beleforgatjuk a rizset, ízesítjük a fűszerekkel és beleszórjuk a zsemlemorzsát. 
Vizes kézzel evőkanálnyi adagokból tallért formázunk, amit közepesen forró olajban barnára sütünk. 
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni. 
Azonnal kínáljuk.
 

2021. július 9., péntek

Krumplival töltött rántott cukkini

A történet úgy kezdődött, hogy kimentem a kertbe, leszedtem az uborkát, a cukkinit, ástam ki újkrumplit és begyűjtöttem a tyúkoktól a friss tojásokat. Aztán úgy döntöttem, hogy a rántott cukkini és krumpli köret helyett a kettőt fogom kombinálni. Így lett a krumplival töltött cukkini, amit kirántottam. Szeretek új ételeket kitalálni és kipróbálni. Kicsit munka- és időigényesnek tűnhet, de érdemes elkészíteni, ha valami olyat kóstolnánk, ami eltér a megszokottól. Egy dologra érdemes figyelni, hogy a krumpli sütési ideje picit hosszabb, ezért ajánlott közepes hőfokon sütni, hogy a töltelék is megpuhuljon. Nem szükséges előfőzni. A salátával tökéletes húsmentes fogás lett.
Hozzávalók 4 személyre
*2 közepes cukkini
*5-6 nagyobb krumpli
*só
*15 dkg liszt
*4 tojás
*20 dkg zsemlemorzsa
*olaj a sütéshez

Salátához:
*10 nagyobb uborka
*1 kk só
*1-2 ek cukor
*2-3 ek almaecet
*2 púpozott ek tejföl
 
A cukkinit és a krumplit meghámozzuk, mindkettőt 0,5 cm vékonyra szeleteljük. Egy kisebb pogácsa szaggatóval a cukkini karikák közepét kiszúrjuk, majd a krumpli szeletekből ugyanakkora korongokat szúrunk ki. A cukkini közepébe nyomjuk a krumpli korongokat, majd megszórjuk sóval. Kis pihentetés után leöntjük a keletkezett levet. Óvatosan lisztbe, majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk. Közepesen forró olajban barnára sütjük. Konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük a felesleges olajat. A salátához a meghámozott uborkát vékonyra szeleteljük, megszórjuk sóval. 15 perc pihenés után kicsavarjuk. A cukrot az ecettel kikeverjük, beleforgatjuk az uborkát, majd a tejföllel krémesítjük. A töltött és kirántott cukkinit az uborkasalátával kínáljuk.
 

2021. július 8., csütörtök

Rebarbarás túrókrém pohárban

Pillanatok alatt összeállított desszert, amivel tényleg nem szükséges sok időt a konyhában tölteni és még a sütőt sem kell hozzá bekapcsolni. A rebarbara a saját kertünkben terem. Szép nagy bokorról csak a hosszú levélnyelet használjuk fel az édesség elkészítéséhez. Jól behűtve az igazi. A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 3 személyre
*40 dkg rebarbara
*2-3 evőkanál cukor
*1 vaníliarúd kikapart magjai
*1 nagy csipet őrölt fahéj
*20 dkg túró
*2 dl joghurt
 
A rebarbarát meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Annyi vízben, ami épp ellepi puhára főzzük, a cukorral és a fűszerekkel ízesítjük. Merülő mixerrel pépesítjük. A túrót áttörjük, a joghurttal krémesítjük. A túrókrémet poharakba adagoljuk, majd a rebarbarapépet a tetejére kanalazzuk. Jól behűtve kínáljuk.
 
 
 
 
 

2021. július 7., szerda

Maradékmentő húspástétom

Maradékmentés, avagy a levesben főtt hús második élete. Van úgy, hogy a húslevesben főtt hús nem fogy el. Erre próbáltam egy megoldást találni. Készítettem egy könnyű krémes kenyérre valót. Ízesíthetjük bátrabban, akár másféle fűszerekkel is próbálkozhatunk. Csak a képzelet szab határt a dolgoknak.
Hozzávalók 2 személyre
*17 dkg levesben főtt csont nélküli hús
*1 közepes vöröshagyma
*1 keményre főtt tojás
*1 tk mustár
*2 ek majonéz
*2 púpozott ek tejföl
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt fekete bors
 
A húst kisebb darabokra tépkedjük és a tojással, a majonézzel, tejföllel, hagymával, mustárral késes aprítóba tesszük. Pulzálva nem túl pépesre dolgozzuk. Ízesítjük a fűszerekkel. Pirítóssal és savanyúsággal kínáljuk.
 

2021. július 3., szombat

Meggyes galette

Roppant egyszerű, szaftos, vékony tésztás sütemény. Idényen kívül is biztosan fogom még (akár befőtt, akár fagyasztott gyümölcsből) készíteni. Érdemes kipróbálni. A család pillanatok alatt eltüntette.
Hozzávalók
Tésztához:
*30 dkg liszt
*1 csipet só
*2 ek cukor
*1 nagyobb tojás sárgája
*17 dkg vaj
*3-4 ek víz

Töltelékhez:
*50 dkg meggy
*2-3 ek cukor
*1 kk őrölt fahéj
*2 ek vaníliás pudingpor

Továbbá:
*1 tojás
*1 tk barna cukor
 
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összedolgozzuk és becsomagolva a hűtőben pihentetjük fél órát. 
A meggyet kimagvaljuk, kicsit lecsepegtetjük. Összeforgatjuk a cukorral, fahéjjal és pudingporral. 
A tésztát sütőpapíron 3 mm vékonyra és kör alakúra elnyújtjuk. Nagy méretű tepsire átemeljük. Rárakjuk a tölteléket úgy, hogy a tészta szélén kb. 3 cm részt szabadon hagyunk. Ezt a részt a töltelékre hajtjuk, lekenjük villával felvert tojással és megszórjuk barna cukorral. 
180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük. Pár perc pihentetés után szeletelve kínáljuk.
 

2021. július 2., péntek

Tojásos padlizsánkrém

Könnyű kis kenyérre való reggelire vagy akár uzsonnára, vacsorára. Előre elkészíthető, sőt pár óra pihenés a hűtőben még jót is tesz neki. A recept megjelent a Kifőztük magazinban is.
Hozzávalók 2 személyre
*2 közepes padlizsán
*2 tojás
*1 kis vöröshagyma
*2 púpozott ek tejföl
*1 ek majonéz
*1/2 kk só
*1/3 kk őrölt fekete bors

A megmosott és szárazra törölt padlizsánt hosszában ketté vágjuk, a vágott felével lefelé sütőpapíros tepsire rakjuk és 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt puhára sütjük. A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk. A padlizsán húsát kikaparjuk a héjából, hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott tojást, a felkockázott hagymát. Merülő mixerrel pépesítjük. A fűszerekkel ízesítjük, majd a tejföllel és a majonézzel krémesítjük. Friss kenyérrel kínáljuk.
 

2021. július 1., csütörtök

Túrós cukkinitzatziki

Végre itt a nyár, terem a cukkini a kertben. Nagyon kedvelem, sokféleképpen felhasználható és egészséges zöldség. Készítettem is belőle egy salátát, bár a tzatziki igen át lett gondolva, meg lett refolmálva. Sültekhez, grillezett húsokhoz kínáljuk. 
A recept megjelent a Kifőztük magazinban is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*1 kisebb cukkini (20 dkg)
*10 dkg tehéntúró
*5 dkg juhtúró
*2 púpozott evőkanál tejföl
*1 evőkanál olívaolaj
*1/2 kávéskanál fokhagymás só
*1/3 kávéskanál őrölt fekete bors
*1 késhegynyi őrölt citromhéj
*3 nagy menta levél
 
A zsenge cukkinit apróra reszeljük, szűrőtálban lecsepegtetjük. A tejfölt az olajjal, a fűszerekkel, az áttört túróval simává keverjük, beleforgatjuk a cukkinit, az apróra vágott mentát. Ha szükséges utóízesítjük. Sültekhez, grillezett húsokhoz kínáljuk.