Printfriendly

2019. július 28., vasárnap

Gombás-pulykás töltött tök


Idén a cukkini mellett a tök is igazán remekül teljesít a kertben. Egymás után kínálja a termését, amit igyekszem változatosan felhasználni. Most töltve készült, mégpedig húsosan, gombásan. A tejföl és a sajt pedig a szaftosságról gondoskodott. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is. 
A felhasznált gombát a Bio-Fungi biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*2 közepes zsenge tök
*1 kk só
Töltelékhez:
*40 dkg darált pulykacombfilé
*2 nagyobb Amigo barna csiperkegomba
*4 ek olaj
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 nagy gerezd fokhagyma
*1 csapott kk fűszerpaprika
*4 púpozott ek tejföl
*12 dkg sajt

A tök végeit levágjuk, majd a zöldséget kb. 5 cm szélesre daraboljuk. Kanállal kivájjuk a közepét úgy, hogy az alját nem vágjuk át teljesen. Megszórjuk kevés sóval. 
A felforrósított olajon a felszeletelt gombát megpároljuk egy csipet sóval és borssal, majd félretesszük. 
A visszamaradt olajon a darált húst megpirítjuk, ízesítjük a fűszerekkel, a zúzott fokhagymával, majd ha már puha, megszórjuk a pirospaprikával. A gombát apróra vágjuk, és a húshoz adjuk. 
A tökről leöntjük a keletkezett levet, megtöltjük a gombás keverékkel. 
A tejfölt egy csipet sóval és a reszelt sajt felével összekeverjük, a tökök tetejére halmozzuk. A maradék reszelt sajttal megszórjuk. Olajjal kikent tepsibe rakjuk és 180 fokon hőlégkeveréssel kb. 25 perc alatt megsütjük. Melegen kínáljuk.

2019. július 27., szombat

Cukkinis őzgerinces sütemény


A cukkini nem csak sósan finom, tényleg megállja a helyét édes süteményekben is. A tésztát kellemesen puhává varázsolja. Remekül illik hozzá a fahéj, és a dió is. Ha zsenge, mag nélküli zöldséget használunk, akkor meg sem szükséges hámozni azt, csak lereszelni, és már kicsavarás nélkül mehet is a tésztába. Nagyon egyszerű elkészíteni, csak összekeverjük, és már mehet is a sütőbe. Légmentesen elzárva sokáig puha marad. Garantáltan azok is kedvelik majd, akik nem szeretik a cukkinit. Ezért a finomságért a melegben is érdemes bekapcsolni a sütőt.
Hozzávalók kb. 23 szelethez
*15 dkg liszt
*6 dkg darált dió
*1 tk sütőpor
*1 csipet só
*1 púpozott tk őrölt fahéj
*10 dkg vaj
*2 tojás
*8 dkg cukor
*10 dkg joghurt
*1 bébi cukkini (7 dkg)

A lisztet elkeverjük a sütőporral, a sóval, a dióval és a fahéjjal. 
A cukrot a vajjal és a tojással kihabosítjuk. 
Hozzáadjuk a joghurtot. 
Beleforgatjuk a lisztes keveréket, és a sajtreszelőn finomra reszelt cukkinit. 
A tésztát vajjal kikent és liszttel megszórt, 34*11*4,5 cm-es őzgerincformába simítjuk, és 180 fokon 35-40 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. 
Miután kihűlt, a formából kiborítjuk, és porcukorral meghintve, szeletekre vágva kínáljuk.

2019. július 26., péntek

Sárgarépás körözött


Néha igencsak fejtörést okoz, hogy mi legyen a reggeli, vagy a vacsora. A körözött ritkán kerül nálunk asztalra, mert nem mindenki kedveli. Aki a másik tábort erősíti, az pedig szívesen fogyasztja, ha néhanapján készül. Most egy kicsit változtattam a bevált recepten, és a kertből szedett répával gazdagítottam. Tényleg nem rontotta el. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is. 
A felhasznál ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 3 személyre
*25 dkg túró
*1 kisebb sárgarépa
*1 kisebb vöröshagyma
*1 csapott kk só
*1 csapott tk fűszerpaprika
*1 nagy csipet őröltbors
*2 jó púpozott ek tejföl
*metélőhagyma a tálaláshoz

A túrót alaposan áttörjük, ízesítjük a fűszerekkel, krémesítjük a tejföllel, belereszeljük a vöröshagymát, és beleforgatjuk a finomra reszelt sárgarépát. 
Friss kenyérre kenve, apróra vágott metélőhagymával megszórva kínáljuk.