PrintFrendly

2019. július 28., vasárnap

Gombás-pulykás töltött tök


Idén a cukkini mellett a tök is igazán remekül teljesít a kertben. Egymás után kínálja a termését, amit igyekszem változatosan felhasználni. Most töltve készült, mégpedig húsosan, gombásan. A tejföl és a sajt pedig a szaftosságról gondoskodott. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is. 
A felhasznált gombát a Bio-Fungi biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*2 közepes zsenge tök
*1 kk só
Töltelékhez:
*40 dkg darált pulykacombfilé
*2 nagyobb Amigo barna csiperkegomba
*4 ek olaj
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 nagy gerezd fokhagyma
*1 csapott kk fűszerpaprika
*4 púpozott ek tejföl
*12 dkg sajt

A tök végeit levágjuk, majd a zöldséget kb. 5 cm szélesre daraboljuk. Kanállal kivájjuk a közepét úgy, hogy az alját nem vágjuk át teljesen. Megszórjuk kevés sóval. 
A felforrósított olajon a felszeletelt gombát megpároljuk egy csipet sóval és borssal, majd félretesszük. 
A visszamaradt olajon a darált húst megpirítjuk, ízesítjük a fűszerekkel, a zúzott fokhagymával, majd ha már puha, megszórjuk a pirospaprikával. A gombát apróra vágjuk, és a húshoz adjuk. 
A tökről leöntjük a keletkezett levet, megtöltjük a gombás keverékkel. 
A tejfölt egy csipet sóval és a reszelt sajt felével összekeverjük, a tökök tetejére halmozzuk. A maradék reszelt sajttal megszórjuk. Olajjal kikent tepsibe rakjuk és 180 fokon hőlégkeveréssel kb. 25 perc alatt megsütjük. Melegen kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése