PrintFrendly

2018. július 21., szombat

Szedres-túrós pohárkrém


Idén csodás a szedertermés a kertben, ezért próbálom minél többféleképpen felhasználni. Bár ritkán készítek pohárkrémet, ez most nagyon jól sikerült, még a válogatós kisebbeknek is ízlett.
Az eredeti receptet Anitánál látta, aki áfonyával kínálta, bár én egy kis citromos joghurttal még megtoldottam, hogy picit intenzívebb legyen a savanykás íze ennek a szedres finomságnak.
Hozzávalók 2 nagyobb vagy 4 kisebb adaghoz:
*10 dkg omlós kakaós keksz
*1 ek vaj olvasztva
*25 dkg túró
*3 ek cukor
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*1 kis doboz citromos joghurt (1,25 dl)
*1 dl habtejszín
*15 dkg fekete szeder
*1-2 ek víz
*1 tk kukoricakeményítő

A szedret villával összetörjük, megszórjuk 1 evőkanál cukorral, majd felforraljuk. A keményítőt simára keverjük kevés vízzel, majd a szederhez adva besűrítjük, hagyjuk hűlni. 
A kekszet összetörjük, a vajjal meglocsolva poharak aljába adagoljuk. 
A túrót áttörjük, ízesítjük a maradék cukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal, majd a tejszínnel, és a joghurttal jól összekeverjük. 
A túrókrémet a kekszre kanalazzuk, majd a tetejére adagoljuk a szederpürét. 
1-1 szem szederrel, és zöld levéllel díszítve, jól behűtve kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése