PrintFrendly

2018. szeptember 9., vasárnap

Kókuszbundás csibefalat sütőben sütve


Egy könnyű fogás azoknak, akik szeretik a különleges ízeket. A hagyományos rántott hús egy kicsit tovább gondolt változata, ahol kimaradt a liszt és a tojás, valamint a bő olajat elfelejtve tepsiben készült. Kínálhatjuk friss salátával, esetleg sült krumplival is, de jól kiegészíti egy kis fokhagymás joghurtos mártogatós is.
Hozzávalók 4 főre
*2 nagyobb csirkemellfilé
*0,5 kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*8 dkg vaj
*10 dkg (teljes kiőrlésű) zsemlemorzsa
*7 dkg kókuszreszelék
*2-3 ek olaj

A megtisztított csirkét nagyobb darabokra vágjuk, megszórjuk sóval, borssal. 
Megforgatjuk az olvasztott vajban, majd a zsemlemorzsa, és kókusz keverékében. 
Olajjal kikent sütőpapírra sorakoztatjuk, majd a húsokat is lekentjük. 
180 fokra előmelegített sütőben hőlégkeveréssel kb. 23 perc alatt megsütjük, az utolsó 5 percben megforgatjuk. 
Kevés kókuszreszelékkel meghintve kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése