PrintFrendly

2016. február 15., hétfő

Kekszmorzsában sült hagymakarikák



Néha marad egy kevés ropi vagy keksz, amit már nem csipegetnek el a gyerekek és csak ide-oda tologatjuk a szekrényben. Most is volt egy kevés sós kréker egy kis zacskóban egy fiók mélyén. Gondolkodtam, mit is kezdjek vele. Belecsempésztem egy kis rántott hagyma bundájába. Finom, ropogós lett tőle. Egy kis fokhagymás-tejfölös mártogatóssal is remek önálló fogás, de kiváló egy főzelék feltétjeként vagy egyszerűen csak kiegészítőként egy kis sült hús mellé.
Hozzávalók 3 főre:
*3 nagyobb fej vöröshagyma
*só

Bundázáshoz:
*3 púpos ek liszt a forgatáshoz
*1 nagyobb tojás
*3 jó púpos ek tejföl
*0,5 kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
* 1 csapott ek liszt a masszába
*1 csésze zsemlemorzsa (2,5 dl)
*10 dkg sós kréker
*4 dl olaj a sütéshez

A megtisztított vöröshagymákat kb. 1 cm széles karikákra vágjuk, majd a karikákat rétegekre szedjük.
Meghintjük bőven sóval és félre tesszük.
Három tálkát készítünk. Az elsőbe kanalazzuk a lisztet. 
A másodikban a tojást a tejföllel, a sóval, a borssal és 1 evőkanál liszttel simára keverjük. 
A harmadikba szórjuk a zsemlemorzsát, amibe a krékert kézzel apróra zúzzuk. (Ezt akár mozsárban is végezhetjük, de jó, ha marad egy kevés nagyobb kekszdarab is benne.)

Egy magasabb falú tálban olajat forrósítunk. Amikor már jó forró, a hagyma karikákat először megforgatjuk a lisztben, majd megmártjuk a tejfölös tojásban, jól lecsepegtetjük, végül a kekszes zsemlemorzsában is megforgatjuk.
A forró olajban mindkét oldalukat szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.


A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése