PrintFrendly

2016. február 7., vasárnap

Édes káposztasaláta édesítővel

Már szerepel egy káposzta saláta recept a blogon, amit Anyukám útmutatása szerint készítettem. Nemrégiben megkérdeztem egy szakértőt, aki a cukor helyett egy bizonyos folyékony édesítőt ajánlott egy kis diétához. Be is szereztem és tényleg olyan a vele készült saláta ízre, mintha kristálycukorral készült volna. Nem tapasztaltam mellékízt. Az említett termék nem drága és sok helyen megvásárolható. A terméken fel van tüntetve, hogy adott mennyiség mennyi cukornak felel meg.


Hozzávalók 3 főre:
*1 közepes fej káposzta fele
*1 tk só
*1 ek ételecet
*2 kk Sussina folyékony édesítő

A káposzta felső leveleit leszedjük, majd a maradékot vékony csíkokra vágjuk.
Meghintjük sóval és hagyjuk legalább egy fél órát állni.
A káposzta ez alatt egy kevés levet ereszt, ezért alaposan kicsavarjuk.
Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje.
Ízesítjük édesítővel, ecettel és alaposan összeforgatjuk.
Legalább egy órát a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek.
Ha még szükséges, ízesíthetjük ízlés szerint.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése