PrintFrendly

2016. február 14., vasárnap

Bőrös sertéscomb egyben sütve



Mit ne mondjak, hogy nem épp fogyókúrás étel, de nagyon finom. Néha napján érdemes elkészíteni. Mivel elég vastag a hús, ezért kicsit hosszadalmas a sütése, de ellensúlyozza, hogy kevés vele a munka. Nálunk párolt lila káposzta és sós vízben főtt krumpli készült hozzá. No meg az elmaradhatatlan hordós bedobálós savanyúság sem hiányozhat mellőle. Nekünk ez két felnőtt és két kis étvágyú gyermek ebédje volt.
Hozzávalók 2 főre:
*75 dkg bőrös sertéscomb szelet
*1 nagy fej vöröshagyma
*3 gerezd fokhagyma
*1 ek zsír
*1-2 dl víz
*1 tk sertéssült fűszersó

A bőrös húst alaposan megtisztítjuk, kicsit leitatjuk róla a vizet. A fűszersóval jól bedörzsöljük.
A hagymákat megtisztítjuk, a vöröset fél karikára vágjuk, a fokhagymát pedig ketté.
Egy kisebb tepsit kikenünk zsírral, beleszórjuk a hagymákat, ráfektetjük a húst.
Lefedve hagyjuk pár órát, hogy a fűszer jól átjárja, de ha van lehetőségünk, akkor érdemes előző nap befűszerezni.
Majd öntünk hozzá kb. 1 dl vizet.
Lefedve, előmelegített sütőbe toljuk, ahol 220 fokon hőlégkeveréssel addig sütjük, míg meg nem puhul. (Nálam ez 100 perc volt, de még két alkalommal öntöttem hozzá kb. 0,5-0,5 dl vizet is.)
Majd az alufóliát eltávolítva, a sütőt 180 fokra mérsékelve szép pirosra pirítjuk, kb. 20 perc alatt. Érdemes párszor meglocsolni a szaftjával, hogy ne száradjon ki a hús.
Melegen vagy hidegen is finom fogás.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése