Printfriendly

2015. január 11., vasárnap

Örvényes kevert szelet

Egyszerű kevert süteménynek indult. Aztán gondoltam egyet és egy kevés masszát kakaóval színeztem, majd egy villával kicsit összekócoltam. Ezután a sütő üveg ajtaján keresztül izgatottan figyeltem, mi lesz belőle. A sütés vége felé szomorúan láttam, hogy a tészta teteje jelentősen megemelkedett, míg a széle nem annyira. 
Gondolkodtam is, hogy közzétegyem-e a blogon, de amikor kihűlt és végre megkóstoltuk, ízre egy nagyon finom süteményt fedeztünk fel és a mintázata is szépséges lett. A kockára vágás helyett a vékonyra szeletelés mellett döntöttem. Így pedig a sütemény egy része olyan, mintha püspökkenyér formában készült volna. A többi része is elfogyott természetesen. 
Nekem sem sikerül minden úgy, ahogy szeretném, de mindig igyekszem belőle a legjobbat kihozni.


Hozzávalók:
*20 dkg liszt
*0,5 tasak sütőpor
*20 dkg margarin
*5 tojás
*20 dkg cukor
*1 tasak vaníliás cukor
*2 púpos ek cukrozatlan kakaópor

Egy közepes méretű tepsit (20*32 cm) vékonyan kikenünk margarinnal és megszórjuk liszttel.
A sütőt előmelegítjük.
A lisztet egy tálba szitáljuk, majd elkeverjük benne a sütőport.
Egy másik tálban a cukrokat habosra keverjük a margarinnal, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat.
Végül beleforgatjuk a sütőporos lisztet.
A massza 1/3-ad részét egy másik tálba rakjuk és a kakaóporral simára keverjük.
Az előkészített tepsibe simítjuk a világos tésztát, majd rákanalazzuk a kakaósat.
Egy villával hullámokat húzva kicsit örvényesítjük.
180 fokon 30 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
Tűpróbával ellenőrizzük.
Hagyjuk kihűlni, majd vékony szeletekre vágunk és meghintjük porcukorral.

 A Facebookon is megtaláltok.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Andi!

    Nagyon guszta és jópofa sütemény! Nekem mindig a konyhai "hibáimból" lesznek a legfinomabb alkotások. A legjobb saját tapasztalataimat azoknak a helyzeteknek köszönhetem, amikor valamit "elrontottam" és rádöbbentem, hogy jé, ez így is jó, vagy éppen arra jöttem rá, hogy így sokkal jobb, mint ahogyan előzőleg csináltam. A konyhaművészet valóban művészet, még amatőr szinten is, mert az ember keze alatt "alakulnak a dolgok", mint egy igazi műalkotásnál. :)

    Biztosan nagyon finom ez a sütemény. :)

    Szép napot kívánok: Andrea
    (Orbán Andrea Viktória)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, aranyos vagy. Ez pontosan így van. Az ember mindig a saját hibáiból tanul :-)

    VálaszTörlés