PrintFrendly

2016. március 26., szombat

Hagymahéjjal festett tojások



Idén először festettünk közösen tojást a gyerekekkel. Már nagyon várták, napok óta csak erről beszéltek. Bár vettünk festéket, mégis egy természetes festőt használtunk, mégpedig lila hagymát.
Sárikánál lestem el a dolog csínját, nem is csalódtam, ment egyszerűen. Lássuk, hogyan is készültek ezek a szépségek.
Pár lila hagyma héját egy kis fazékba rakjuk, felengedjük vízzel és felrakjuk főni.
Nálam 7 nagyobb hagyma száraz, leváló héja került bele és egy közepes hagymát bele is karikáztam a biztonság kedvéért. Addig főzzük, amíg a lé már szép sötét lesz.
Közben pár darab szép, világos tojást megmosunk és szárazra törölünk.
Szedünk pár szép levelet, nálunk épp petrezselymet és egy kerti virág szív alakú levelét. Készítünk egy nejlonharisnyát. A tojásokra simítunk 1-1 szép levelet, majd egy darab harisnyába óvatosan, de szorosan becsavarjuk és csomót kötünk rá. Érdemes úgy forgatni, hogy a csomó a levél ellentétes oldalán legyen, mert a csomó hagyhat egy kis mintát a tojáson.
Ezután a tojásokat a forró vízbe engedjük és közepes lángon kb. 15-20 percig főzzük.
Minél tovább főzzük, annál sötétebb lesz a tojások színe.
Majd kiemeljük a tojásokat a vízből, levágjuk róluk a harisnyát, hideg vízzel átmossuk és leszedjük a leveleket.
Hagyjuk megszáradni.
Ha szeretnénk fényes tojásokat, akkor áttöröljük olajos vattával.

Most már jöhetnek a locsolók. Mindenkinek kellemes, finomságokban gazdag ünnepet kívánok!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Andi!

    Áldott húsvéti ünnepeket kívánok Neked és a Családnak!

    Üdvözlettel:

    Andi Budapestről

    (Orbán Andrea Viktória)

    VálaszTörlés