Printfriendly

2016. március 30., szerda

Borzas tőkehalszelet



Nagyon ritkán fogyasztunk halat, nem is tudom miért. Legutóbbi vásárlásunk alkalmával beszereztünk egy csomag fagyasztott alaszkai tőkehalat. Sokat vívódtam, hogy milyen módon kerüljön az asztalra. Aztán úgy döntöttem, hogy lapcsánka bundába bújtatom. Végül egy kívül kellemesen ropogós, belül pedig puha halszeletet kaptunk, amihez párolt rizs és csalamádé készült.
Hozzávalók 3 főre:
*3 nagy alaszkai tőkehalfilé (60 dkg)
*1 kk só
*0,5 kk őrölt bors
*3 ek liszt a forgatáshoz
*olaj a sütéshez

Bundához:
*4 nagyobb szem krumpli
*2 nagyobb tojás
*1 púpos kk só
*0,5 kk őrölt bors
*1 púpos tk házi fokhagymakrém
*2 púpos ek liszt

A halat hagyjuk szobahőmérsékleten kiolvadni, a vizet leöntjük alóla és papírtörlővel kicsit megtörölgetjük. (Én kettévágtam mindegyiket, így 6 kisebb szeletet kaptam.)
Meghintjük sóval, borssal és bedörzsöljük fokhagymakrémmel (esetleg zúzott fokhagymával).
A bundához a krumplikat megtisztítjuk és a reszelő nagy lyukán lereszeljük. Elkeverjük a tojásokkal, sóval, borssal, fokhagymakrémmel, a liszttel.
Egy tányérba lisztet szórunk a forgatáshoz.
Egy serpenyőben kb. ujjnyi magasan olajat forrósítunk.
Fogunk egy hal szeletet, amit megforgatunk a lisztben, majd a tenyerünkbe fogjuk és az egyik oldalára simítunk annyi krumplis masszát, ami befedi, majd ezzel a résszel lefelé óvatosan az olajba engedjük. Azonnal befedjük a felső, lisztes oldalát is a bundával. Közepes lángon addig sütjük, míg szép barnára pirul a bunda, majd egy szilikon lapát segítségével óvatosan megfordítjuk és a másik oldalát is megpirítjuk. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
Ezt a műveletet minden egyes szelettel elvégezzük.
Melegen, azonnal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése