PrintFrendly

2016. május 19., csütörtök

Citromos busapatkó mandulás bundában



Sajnos ritkán fogyasztunk halat, de most párom hozott pár szép busa patkót. Ez olyan hal, amiben kevesebb, de inkább nagyobb szálkák vannak, a húsa pedig finom, ezért szívesen készítek belőle ebédet. A mandula egy kicsit különlegesebb ízt kölcsönöz, amit remekül kiegészít a petrezselymes krumpli.
Hozzávalók 4 főre:
*4 nagyobb busapatkó
*só
*őrölt bors
*0,5 citrom leve
*1 tojás
*10 dkg liszt
*10 dkg zsemlemorzsa
*2 dkg mandulaforgács
*3-4 dl olaj sütni

A hal szeleteket leöblítjük, konyhai papírtörlővel leitatjuk róluk a nedvességet.
Meghintjük egy csipet sóval és egy kevés borssal, majd meglocsoljuk egy kevés citromlével.
Picit félretesszük.
Három tányért készítünk. Az elsőbe szórjuk a lisztet, a másodikban felverjük a tojást egy villával, a harmadikban a zsemlemorzsát elkeverjük a mandulával.
A busa szeleteket először megforgatjuk a lisztben, majd a tojásban és végül a mandulás morzsában. Kézzel egy kicsit rányomkodjuk a bundát.
Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd a halakat közepes lángon szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
Melegen, petrezselymes krumplival kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése