PrintFrendly

2015. február 24., kedd

Rántott hagymakarikák

Már annyiféle zöldséget kipróbáltam rántva: cukkinit, karalábét, zellert, karfiolt, brokkolit, krumplit, de hagymát még eddig nem. Most jött el az ideje. Egyszer kóstoltam, talán egy étteremben, az valamiért nem ízlett annyira. Ez a házi egész jól sikerült. Finom, ropogós lett a külseje és fokhagymás-tejfölös mártogatóst kínáltam hozzá, de párolt rizs vagy akár krumpli köret is lehet a kísérője. Szerintem frissen a legjobb.



Hozzávalók 2 főre:
*3 egész nagy vöröshagyma
*1 kk só
*10 dkg liszt
*3 kisebb tojás
*20 dkg zsemlemorzsa
*5-6 dl olaj a sütéshez

A megtisztított vöröshagymákat kb. 1 cm szélesre karikázzuk, majd a rétegeket szétszedjük.
Egy tálba rakjuk, meghintjük sóval és kb. fél órát pihentetjük, míg levet enged.
Közben három tányért készítünk, az elsőbe a lisztet szórjuk, a másodikba a tojásokat ütjük, amit egy villával kicsit felverünk, végül a harmadikba a zsemlemorzsát öntjük.
Egy magasabb falú tálban olajat forrósítunk.
A levet leöntjük a hagymáról, majd a karikákat először a lisztben, majd a tojásban, legvégül a zsemlemorzsában forgatjuk meg.
Ha már elég forró az olaj, akkor szép barnára sütjük a karikákat.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
 
A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése