Printfriendly

2015. november 30., hétfő

Hortobágyi húsos palacsinta tekercsek

Ezt az ételt Sógornőm készítette, mikor legutóbb a szülinapján voltunk köszönteni. Nagyon ízlett és már akkor tudtam, hogy ki fogom próbálni. A sémát elmondta, de a saját palacsinta receptemet használtam és az adagokat is a családra méreteztem. 8 nagyobb palacsinta lett, így ennyi részre osztottam a tölteléket is. Picit munkaigényes, de igazán megéri elkészíteni. Melegen, de hidegen is nagyon finom. Ezért az utolsó lépés, a sütőben való melegítés akár el is hagyható. Fura lehet, de nem csináltam hozzá külön köretet, így is nagyon laktató ebéd lett belőle. Köszönöm szépen az ötletet Anita!


Hozzávalók 4 főre:

Raguhoz:
*1 nagyobb csirkemell filé
*1 közepes fej vöröshagyma
*3-4 ek olaj
*1 kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*2 nagyobb koktélparadicsom
*2 tk házi darált paprika
*1 csapott tk őrölt pirospaprika
*1 púpos tk liszt
*3 dl tejföl

Palacsintához:
*3 nagyobb tojás
*1 csapott kk só
*12 jó púpos ek liszt
*4,8 dl tej
*0,5 dl olaj

A megtisztított csirkemellet kockára vágjuk, kicsit lecsepegtetjük.
A hagymát apróra kockázzuk és egy kevés olajon üvegesre pároljuk, majd a húst fehéredésig pirítjuk rajta.
Meghintjük a sóval, borssal, fűszerpaprikával, hozzáadjuk a feldarabolt koktél paradicsomokat, a darált paprikát és kb. 0,5 dl vízzel felengedve fedő alatt puhára főzzük.

Ha puha a hús és a víz is elfőtt, akkor kiszedjük a húst a szaftból.
Előbbit késsel egész apróra vágjuk, míg a visszamaradt szaftot (ami nem sok, de épp elég, hogy megízesítse és színezze a tejölt) egy teáskanálnyi liszttel simára keverünk, majd a tejfölt is hozzáadjuk és a tűzre visszatéve átforrósítjuk, besűrítjük.

Elkészítjük a palacsintákat. A tojásokat a sóval kikeverjük, majd beleszórjuk a lisztet.
A tejet fokozatosan adagolva, sima tésztát keverünk. Hozzáadjuk az olajat.
Olajjal kikent, felforrósított palacsintasütőben kb. 8 nagyobb palacsintát sütünk.
Az összevágott húshoz adunk 2 evőkanál tejfölös szaftot, elkeverjük, majd a kiterített palacsinták közepén egyenletesen elosztjuk a tölteléket.
A két oldalát behajtjuk, majd alulról feltekerjük.
Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk.
A tetejükre kanalazzuk a tejfölös szaftot.
Előmelegített sütőbe toljuk, ahol 180 fokon hőlégkeveréssel kb. 10 perc alatt átforrósítjuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése