Printfriendly

2018. július 3., kedd

Csirkés cukkinitallér


Idén is sok szép cukkini terem a kertben. Tegnap levettem egy kisebb darabot, amiből most egy könnyű kis húsos fogás készült vacsorára. Nagyon egyszerű, és még a kis maradék csirkemellet is fel tudtam használni, ami már nem igazán lett volna elegendő más ételhez. A kapor igazán kellemes aromát kölcsönzött az ételnek. Ha épp nincs otthon zabpehelyliszt, akkor természetesen fehér liszt is jó bele. Igaz, nem túl nagy adag, de nálunk két felnőttnek pont elegendő volt.
Hozzávalók 7-8 tallérhoz:
*1 kis cukkini (Kb. 25 dkg)
*1 púpozott kk só
*20 dkg csirkemellfilé
*10 dkg mozzarella
*2 nagyobb tojás
*1 kis csokor friss kapor
*2 nagy gerezd zúzott fokhagyma
*1 nagy csipet őrölt bors
*2 púpozott ek zabpehelyliszt
*pár ek olaj a sütéshez

A megtisztított cukkini két végét levágjuk, a reszelő nagy lyukán lereszeljük. Meghintjük 0,5 kk sóval, összeforgatjuk, és félretesszük.
A sajtot vékony csíkokra, a csirkét nagyon apró kockára vágjuk, összekeverjük az összevágott kaporral, a tojásokkal, a kicsavart cukkinival, a zúzott fokhagymával, a borssal, a maradék sóval, és a liszttel.
Felforrósított serpenyőben pár evőkanál olajon 1-1 evőkanálnyi masszát elsimítunk, majd mindkét oldalát megsütjük.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése