PrintFrendly

2014. március 12., szerda

Zöldfűszeres rántott karfiol

Párom egyik kedvenc étele a rántott karfiol. Most épp kedvező árban sikerült egy szép fejet beszereznem. Kicsit változtattam a hagyományos elkészítésen és némi fűszert kevertem a morzsába. Mondanom sem kell, hogy nem rontotta el. Egy kis édes finomfőzelék volt a kísérője. Húsmentes ebédre sikerült. Azt hiszem ez is kell néha.
Hozzávalók 4 főre:

  • 1 nagy fej karfiol
  • 1 kk só a főzővízbe
  • 10 dkg liszt
  • 2 nagyobb tojás
  • 10 dkg zsemlemorzsa
  • 0,5 kk morzsolt oregánó
  • 0,5 kk morzsolt bazsalikom
  • 0,5 kk majoránna
  • 0,5 kk kakukkfű
  • olaj a sütéshez
A karfiolt rózsáira szedjük, jól átmossuk.
Lobogó, sós vízben pár perc alatt épp roppanósra főzzük. Leszűrjük, hagyjuk lecsöpögni.
Három tálkát készítünk.
Az elsőbe szórjuk a lisztet, a másodikban a tojásokat egy villával kicsit felverjük.
A harmadikban a zsemlemorzsához keverjük a fűszereket és egy nagy csipet sót.
A lecsöpögött rózsákat előbb a lisztben forgatjuk meg, majd a tojásban és legvégül a fűszeres morzsában.
Egy magasabb falú edényben bő olajat forrósítunk és pár perc alatt világos barnára sütjük a karfiolokat.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem én is a rántott karfiolt a napokban volt éppen! Kifogom próbálni legközelebb a fűszeres változatot nagyon tetszik! Guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, valóban feldobja egy kis fűszer, érdemes kipróbálni ezt a változatot is :-)

      Törlés
  2. Máris jöhetne, nagyon szeretem a rántott zöldségeket. Egy kis tartár és máris majszolnám...

    VálaszTörlés