PrintFrendly

2014. június 19., csütörtök

Mogyorókrémes palacsintavirágok



A gyerekek nagyon kedvelik a mini palacsintákat amit mogyorókrémmel fogyasztanak a legszívesebben, de utálják, ha maszatos lesz tőle a kezük. Természetesen az nem tetszett, mikor két lapocskát összeragasztottam, ezért mást kellett kitalálnom. Ezt a virágformát már örömmel fogadták. Ilyenek a gyerekek :-)
Hozzávalók kb. 30 db virághoz:
*1 bögre liszt (bögre=2,5 dl)
*2 nagyobb tojás
*1 nagy csipet só
*2 csapott ek cukor
*1 tasak vaníliás cukor
*1 bögre tej
*Mogyorókrém a töltéshez

A tojásokat elválasztjuk. A sárgájákat a cukorral, vaníliás cukorral, sóval kikavarjuk. Hozzáadjuk a lisztet és a tejet fokozatosan adagolva csomómentes, sűrű masszává keverjük.
A fehérjéket kemény habbá verjük és a lisztes tésztába forgatjuk.
Egy serpenyőben 1 evőkanál olajat forrósítunk, majd 1-1 kis adag tésztát merünk bele, ami szépen szétterül.
Ha kezdenek apró buborékok megjelenni a palacsintán, megfordítjuk és a másik oldalát is világosra sütjük. Ha szükséges, sütés közben kevéske olajat még öntünk a serpenyőbe.
Ha már kéz langyosra hűltek a palacsinták, egy teáskanálnyi mogyorókrémet kenünk rájuk és virágformára hajtogatjuk:



2 megjegyzés:

  1. Ilyen gyönyörű palacsintákat még nem is láttam, nagyon finomak lehettek!!!
    Marika

    VálaszTörlés