PrintFrendly

2013. augusztus 27., kedd

Zsemle béka szendvicshez

A Teknősbéka szendvics után ismét egy állatos zsemle készült. 
Maradt tegnapról kevés főtt étel, de fogyóban volt a kenyér, ezért döntöttem el, hogy zsemlét sütök, de nem ám hagyományosat, békásat :-) A jól bevált Burgonyás szendvics zsemle receptet alkalmazva, a mennyiség felét véve, még kicsit kísérleteztem is, hisz elhagytam belőle a tojást. Így is finom, puha lett. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek alig győzték kivárni, hogy kellőképpen kihűljön és megszülessenek a jószágok.

Hozzávalók 9 béka zsemléhez:

  • 1 közepes krumpli (kb. 15 dkg)
  • 50 dkg liszt
  • 2 kk só
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2,5 dl tej
  • 1 tk cukor
  • 0,5 dl olaj
  • 2 ek tejföl

A krumplit alaposan megtisztítjuk, meghámozzuk, apróra kockázzuk és megfőzzük.

Leszűrjük, egy krumpli törő segítségével pépesítjük.

Az élesztőt felfuttatjuk a cukorral egy kevéske langyos tejben.

Egy nagyobb tálba tesszük az áttört krumplit, a lisztet, a sót (ezt kicsit takarjuk be a liszttel, hogy ne érintkezzen majd az élesztővel), az olajat, a tejfölt, a felfutott élesztőt és a maradék tejet.

Jól kidagasztjuk.

Konyharuhával letakarva, meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.

Enyhén lisztezett felületre borítjuk.

A megkelt tésztát 10 egyenlő részre vágjuk.

9 szép zsömlét formázunk.
A 10. tésztát 18 egyenlő részre vágjuk és ezekből pici golyókat sodrunk. Ezek lesznek a szemek. Érdemes kevés lisztet használni, hogy jól ragadjanak majd a békákra a szemek.
Nagyméretű tepsit (38*30 cm) kibélelünk sütőpapírral és egymástól kicsit távolabb belerakjuk a zsemléket.
Egy kis ecset végével (esetleg egy vékony fakanál is megteszi) 2 pici mélyedést készítünk a zsemlékre, majd ráhelyezzük az apró tésztadarabokat. 
A tepsiben hagyjuk még 30 percet kelni.
Lekenjük vízzel.

Előmelegítette sütőbe téve 180 fokon 20 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

A kihűlt zsemléket egy éles késsel kettévágjuk, de nem teljesen át.
Megtöltjük ízlés szerint sonkával, salátával, zöldségekkel, sajttal.

Legvégén pedig a békák szemét és orrát kialakítjuk egy-egy pötty majonézzel.


Akik elkészítették:
 

2 megjegyzés:

  1. Szia! Ma délután megsütöttük a gyerekekkel. Osztatlan sikert aratott! :) Köszönöm, hogy közkinccsé tetted ezt a receptet :) http://lollieszeno.blogspot.de/2013/10/tejmentes-beka-zsemle.html

    VálaszTörlés