PrintFrendly

2016. július 25., hétfő

Rizses lecsó kolbásszal



Többnyire tojásos lecsót szoktam készíteni, de most úgy döntöttem, inkább a rizses változat lesz az ebéd, amit még Anyukámtól tanultam. Volt itthon egy kis darab enyhén csípős kolbász, amit így legalább fel tudtam használni ebben a laktató, finom fogásban.
Hozzávalók 4 főre:
*3közepes fej vöröshagyma
*6 kisebb paprika
*3 nagyobb paradicsom
*2 ek tyúkzsír
*1 púpos kk só
*0,5 kk őrölt bors
*1 kk fűszerpaprika
*12 dkg rizs
*10 dkg száraz kolbász

Minden zöldséget alaposan megtisztítunk, a hagymát fél karikákra, a paprikát csíkokra, a paradicsomot nagyobb darabokra vágjuk.
Egy magasabb falú serpenyőben a felforrósított zsiradékon üvegesre pároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a paprikát. Néha megkavargatva közepes lángon addig pirítjuk, míg a paprika megpuhul.
Közben a rizsát bő vízben puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk lecsepegni.
A kolbászt vékony karikára vágjuk és egy másik serpenyőben egy kevés olajon megpirítjuk.
A rizsát a lecsóhoz adjuk, majd ízesítjük a fűszerekkel. Legvégül beleforgatjuk a kolbászt.
Melegen, friss kenyérrel kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is ott vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése