PrintFrendly

2015. május 15., péntek

Sonkás-kapros túrókrémmel töltött gomba

Igyekszem a kert minden gyümölcsét felhasználva készíteni a család ételeit. Nagyon sok zsenge kapor zöldellik idén. Bár mindig kerül a fagyasztóba is belőle, azért frissen az igazi. Most épp egy nagyon könnyű, gomba lett az ebéd, amit túrókrémmel töltöttem meg. Mondhatni majdnem diétásnak is. Volt egy kevés maradék csirkemell sonka is a hűtőben, az is belekerült. Kínálhatjuk friss zöldségekből álló salátával (nálunk épp mángold és paradicsom), vagy rizs körettel is.



Hozzávalók 3 főre:
*50 dkg gomba
*1 tk olaj
*20 dkg túró
*1 kis csokor friss kapor
*2 ek tejföl
*3 szelet csirkemell sonka
*0,5 kk házi fokhagymakrém (esetleg 1 nagy gerezd fokhagyma)
*1 nagy csipet só
*1 marék reszelt sajt

A gombák héját lehúzzuk, folyó víz alatt átöblítjük.
Egy közepes méretű jénai tepsit kikenünk kevés olajjal és belefektetjük a gombafejeket.
Meghintjük sóval.
A túrót jól áttörjük és krémesre keverjük a tejföllel.
Ízesítjük sóval és fokhagymakrémmel (esetleg zúzott fokhagymával).
A kaprot leöblítjük, lecsepegtetjük, egész apróra vágjuk. A sonkát egész picire kockázzuk.
A kaprot és a sonkát is a túrókrémbe forgatjuk.
A gombákat megtöltjük a túróval.
Tetejüket megszórjuk reszelt sajttal.
Előmelegített sütőbe toljuk, ahol 180 fokon hőlégkeveréssel 25 perc alatt megsütjük.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése