PrintFrendly

2015. május 6., szerda

Rántott újhagyma

Gyönyörű újhagymák sorakoznak a kertben, ki is használjuk ezt az időszakot és amihez csak lehet, fogyasztjuk. Tegnap délután rántott krumplit készítettem uzsonnára és eszembe jutott, hogy miért ne próbálnám meg az újhagymát is bundába bújtatni. Kísérletképpen két maréknyi zöldséget sütöttem. Nagyon ízlett, kívül ropogott, belül puha volt. Fokhagymás tejfölbe mártogattuk.
Természetesen ez nem egy olyan étel, amivel teletömhetjük a pocakunkat, de egy kis ínyencségnek megéri elkészíteni, ha az ember lánya vagy fia épp valami rántott zöldséget vagy húst tervez.


Hozzávalók 2 főre:
*2 nagy marék újhagyma (kb. 18 szál)
*10 dkg liszt
*2 kisebb tojás
*20 dkg zsemlemorzsa
*5-6 dl olaj a sütéshez
*só

Három tálkát készítünk. Az elsőbe a lisztet szórjuk, a másodikban a tojásokat egy villával kicsit felverjük, a harmadikba a zsemlemorzsát hintjük.
Az újhagymákat megtisztítjuk és a zöld szárukat eltávolítjuk.
Megmossuk és vizesen először a lisztben forgatjuk meg, majd a tojásban, végül a morzsában.
Olajat forrósítunk. Ha már kellőképpen meleg, a hagymákat szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőre téve hagyjuk a felesleges olajat elszivárogni és azonnal meghintjük sóval.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése