Printfriendly

2015. május 3., vasárnap

Epres sajttorta pohárban

Sajnos idén nem lesz bőséges eper termésünk, most még csak épp virágzik néhány bokor. A településen, ahol élünk, sok háznál foglalkoznak e gyümölcs termesztésével és ilyenkor már több utcában is a ház előtt vagy épp az udvarban kínálják a termelők a mosolygós epret. Természetesen nem tudtam én sem ellenállni.
 Mikor megláttam  Kifőztük magazin májusi számában ezt az egyszerű desszertet, tudtam az első eprekből elkészítem. Két nagyobb, felnőttnek és két kisebb, gyereknek való pohárkával lett belőle. Kellemesen, nem túl édes finomság. Olyan nem lehet abbahagyni desszert. Tökéletes fogás egy vasárnapi ebéd lezárásaképpen.
Köszönöm szépen a receptet Babett!


Hozzávalók 4 főre:
*10 dkg Teljes kiőrlésű kakaós keksz (Győri Édes)
*5 dkg olvasztott vaj
*30 dkg eper
*2 dl tejszín (30%-os)
*10 dkg krémsajt
*5 dkg porcukor

Előkészítünk négy poharat.
A kekszet összetörjük. (Ezt úgy végeztem, hogy egy zacskóba tettem, konyharuhába tekertem és húsklopfolóval megütögettem.)
Egy tálkába öntve meglocsoljuk olvasztott vajjal.
A poharak aljában elosztjuk a kekszet.
A megtisztított epret villával pépesre törjük. Pár darabot félreteszünk a díszítéshez.
A gyümölcsvelőt a kekszes rétegre kanalazzuk.
A tejszínt habbá verjük, majd a porcukorral és a krémsajttal elkeverjük, a poharakba töltjük.
Feldíszítjük a félretett eperrel és citromfű levélkékkel.
Azonnal fogyasztva vagy jól behűtve is nagyon finom.

A Facebookon is megtaláltok.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése