Printfriendly

2014. december 1., hétfő

András napi krémes

Tegnap ebéd vendégeink voltak. Hagyományos húsleves, rántott csirkemell, fasírt, krumplipüré volt a menü. Desszertnek pedig egy sütés nélküli gesztenyés, krémes, habos finomságot készítettem. Az egyik testvérem névnapját ünnepeltük, ezért is adtam ezt a nevet a sütinek. Még előző nap összeállítottam és egy éjszakát a hűtőben pihent. Megmondom őszintén, erős akaraterőre volt szükségem, hogy ne kóstoljak bele, olyan guszta és hívogató volt. 
Nagy sikere lett, ízlett mindenkinek.


Az eredeti receptet itt találtam. Annyit módosítottam, hogy nem kerek tortaformában, hanem egy kisebb jénaiban készítettem. Mivel az én gesztenyepürém csupán 20 dkg volt, ezért 10 dkg keksz került csak bele, amit még 1 teáskanálnyi rumaromával ízesítettem.


Azért is esett erre a desszertre a választásom, mert nagyon étvágygerjesztő volt, valamint a rumnak és a gesztenyének köszönhetően a 68. VKF! játékban is részt tudok venni.
Biztos vagyok benne, hogy fogom még készíteni, de tuti dupla adaggal :-D


Hozzávalók:
Gesztenyés, alsó réteghez:
*1 csomag gesztenye massza (25 dkg)
*12 dkg darált háztartási keksz
*2,5 dkg vaj
*3 ek tej
*1 tk rumaroma

Pudingos, középső réteghez:
*1 tasak vaníliás pudingpor
*3 dl tej
*10 dkg vaj
*10 dkg porcukor

Felső réteghez:
*2 dl Hulala
*1 tk porcukor
*2-3 cikk étcsokoládé

Először a középső réteghez a pudingport csomómentesre keverjük a tejjel, majd sűrűre főzzük. hagyjuk kihűlni.
A vajat az átszitált porcukorral habosra keverjük.
Majd a két részt alaposan összekeverjük.
Az alsó részhez a kiolvadt gesztenyemasszát áttörjük (én erre egy krumpli törőt használtam), majd a vajjal, kekszmorzsával elkezdjük összedolgozni, hozzáadjuk a rumaromát és a tejjel lazítjuk.
Egy kisméretű formát (nálam 21*21*5 cm-es jénai) kibélelünk folpackkal és belesimítjuk a gesztenyés részt.
Erre simítjuk a pudingos krémet.
A Hulalát a porcukorral keményre verjük, majd a pudingos rétegre kenjük.
(Itt én egy villával becsíkoztam.)
Kevés étcsokoládét reszelünk a tetejére.
Pár órára a hűtőbe helyezzük, de még jobb, ha egy éjszakát pihen.

A Facebookon is megtaláltok.



2 megjegyzés: