PrintFrendly

2018. augusztus 1., szerda

Francia cukkinikrémleves


Amikor már a csapból is a cukkini folyik, akkor az ember lánya mindenféle ötlet után kutat, hogy mit is kezdjen vele. Nálunk leves ritkán készül belőle, de ezt a francia változatot mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Több helyen is láttam a világhálón, de végül megalkottam a saját változatomat, ami a család igényeihez, és szája ízéhez igazodik. 
Nagyon egyszerű, hamar elkészíthető, nem kell vele sok időt a konyhában tölteni.
Hozzávalók 4 főre:
*1 nagyobb cukkini (50 dkg tisztítva mérve)
*1 nagy fej vöröshagyma
*3 ek olaj
*5 dl maradék húsleves
*2 nagy gerezd zúzott fokhagyma
*1 nagy őrölt csipet só
*1 csipet őrölt bors
*1 kis ág rozmaring apróra vágva
*2-3 nagyobb bazsalikomlevél apróra vágva
*10 dkg zöld fűszeres sajtkrém

Az apróra kockázott vöröshagymát kevés olajon megfonnyasztjuk, átforgatjuk rajta a kimagvalt, kockára vágott cukkinit. 
Felöntjük az alaplével, ízesítjük a fűszerekkel. 
Lefedve puhára főzzük. 
Krémesre turmixoljuk, és a tűzhelyre visszatéve hozzáadjuk a sajtkrémet. 
Addig melegítjük, míg az teljesen felolvad. 
Melegen vagy langyosan kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése