Printfriendly

2018. április 21., szombat

Fahéjas nyuszipecsétes keksz


A történet úgy kezdődött, hogy valamikor régebben megláttam, és megvettem egy nyuszis pecsétes kekszkészítő formát. Már nem is nagyon emlékszem, hogy hol, talán a helyi százforintos jellegű boltban. Aztán kipróbálás nélkül bekerült abba a bizonyos fiókba, ahol a társai is várakoznak. Most leltem rá. Bár már a húsvét elmúlt, de a gyerekek bármikor boldogan fogadják az ehhez hasonló dolgokat. Ki is találtam, hogy egy fahéjas, linzer alapú kekszet állítok össze. Majd elnyújtottam, elkezdtem bevetni a kiszúrót, és akkor megjelent a kisebbik gyerkőc, a hatéves, és kivette a kezemből az irányítást. Nagy precizitással, és koncentrálással szaggatta, sorakoztatta a tepsibe a nyuszikat. Nekem már csak az volt a feladatom, hogy betegyem, és kivegyem a forró sütőből. Mondanom sem kell, hogy nagyon büszke volt magára, a keksz pedig nagyon finom lett, igazán omlós és nem az a fogbeletörős fajta.
Hozzávalók kb. 60 db kekszhez:
*30 dkg liszt
*10 dkg porcukor
*1 csipet só
*1 jó púpos tk őrölt fahéj
*20 dkg vaj
*1 közepes tojás sárgája

A lisztben elkeverjük a sót, fahéjat, porcukrot, majd összedolgozzuk a vajjal és a tojássárgájával. Zacskóba téve a hűtőben pihentetjük egy órát. 
Lisztezett felületen két részletben 4 mm vékonyra elnyújtjuk. Először a lisztbe mártott süti pecsétet nyomjuk rá, majd egy hozzá méretben illő pogácsa szaggatóval körbevágjuk. Minden szaggatás előtt érdemes lisztezni, különben beleragad a formába a tészta. Sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk. 
180 fokra előmelegített sütőben hőlégkeveréssel 8 perc alatt megsütjük. Rácson hagyjuk kihűlni. 
Fémdobozban, légmentesen lezárva több napig omlós marad.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése