PrintFrendly

2017. július 8., szombat

Kolbászos tojáspástétom


Van úgy, hogy nekem is fejtörést okoz, hogy mi kerüljön az asztalra mondjuk reggelire. Hétvégenként előszeretettel sütök szalonnát, tojást, bundás kenyeret, vagy akár olyan finomságot, amit egy kicsit tovább tart összeállítani. Most, hogy a tyúkok elég sok szép tojással ajándékoztak meg, egy kis tojáspástétomot kevertem be. Azért, hogy mégse a hagyományos változat legyen, egy kis kolbászt is daraboltam bele. Egy nagyobb magvas rudat szeleteltem fel. Volt, aki a megkent falatokat fogyasztotta, volt, aki csak simán mártogatta a sárga krémet. Friss zöldségekkel, uborkával, paradicsommal, paprikával kínálhatjuk egy csésze tea társaságában.

Hozzávalók 3 főre:

*5 nagyobb tojás

*0,5 kk só

*1 nagy csipet őrölt bors

*1 púpos tk mustár

*2 púpos ek majonéz

*3-4 dkg szárazkolbász


A tojásokat keményre főzzük. Ha kicsit hűlt, a héját eltávolítjuk, majd késes aprítóban a sóval, borssal, majonézzel és mustárral pépesítjük. Beleforgatjuk az egész apróra vágott kolbászt és friss pékáruval kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése