Printfriendly

2015. december 22., kedd

Mézeskalács

Tavaly készítettünk először mézeskalácsot, de annyira az utolsó pillanatban, hogy már a blogra nem került fel. Olyan gyorsan elfogyott, hogy még írókázásra sem volt idő. 
Ismét nekiláttunk a gyerekekkel. Azt kell, hogy mondjam, alig fértem oda a nyújtó laphoz. A kicsik egymást tologatva szaggatták a különböző figurákat. Mivel elég sok helyet hagytam a kalácsok között, ezért négy nagy tepsit töltött meg. Mire az utolsó kisült, már az elsővel el is fogyott. A csemeték szép sorban elhordták és megették. 
A végére azért maradt pár darab, amit írókáztam, mert már nagyon szerettem volna én is kipróbálni. A kezdeti bénázás után már egy picit jobban ment. Azt hiszem erre is rá kell érezni. A recept nagyon szuper, a mézeskalács rögtön puha és kellemesen fűszeres. A tésztával igazán könnyű dolgozni, megéri rászánni azt az egy éjszakás pihentetést.

Hozzávalók:
*50 dkg liszt
*1 csapott kk szódabikarbóna
*2 csapott tk mézeskalács fűszerkeverék
*15 dkg porcukor
*2 egész tojás
*15 dkg margarin
*1 dl méz

Írókázáshoz:
*1 kisebb tojás fehérje
*20 dkg porcukor
*1 kk citromlé

A lisztet egy tálba szórjuk és elkeverjük benne a szódabikarbónát, a fűszerkeveréket és a porcukrot.
Beleütjük a tojásokat. A mézet és a margarint egy picit megmelegítjük, és a liszthez adjuk.
Összedolgozzuk. Ekkor egy picit lágy a tészta, érdemes enyhén lisztezett felületen átgyúrni.
Egy zacskóba rakjuk és egy éjszakát a hűtőben pihentetjük.

A sütőt előmelegítjük. Lisztezett felületen kb. 3-4 mm vékonyra nyújtjuk és lisztbe mártott formákkal kiszúrjuk. Sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk, a mézesek között egy kevés helyet hagyva.

180 fokon hőlégkeveréssel 7-8 perc alatt megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben a porcukrot átszitáljuk. A tojás fehérjét keményre verjük, közben kanalanként adagoljuk hozzá a porcukrot és beleöntjük a citromlevet.
Ha már elég kemény, akkor egy tiszta zacskóba kanalazzuk és az egyik sarkára pici lyukat vágunk.
A kihűlt mézeseket tetszőleges mintákkal díszítjük. Hagyjuk megszáradni.  (Mire a végére értem, az első darabok már teljesen megszáradtak.)

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése