Printfriendly

2018. január 21., vasárnap

Brokkolis-sajtos csirketallér


Most nagyon jó áron lehet kapni brokkolit. Igazán kedvelem, sok minden készíthető belőle. Most egy kicsit különlegesebb tallérba került belőle. Nagyon finom, húsos fogás, amiből azt hiszem, legközelebb dupla adagot készítek, mert nagyon hamar elfogyott. Sima liszt helyett egy kicsit egészségesebb zabpehelyliszttel készítettem. 
A felhasznált ízesítőket a fűszerész biztosította. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin januári számában is.
Hozzávalók 2 személyre
*15 dkg brokkoli
*25 dkg csirkemellfilé
*10 dkg mozzarella
*2 nagyobb tojás
*3 púpozott ek majonéz
*2 púpozott ek zabpehelyliszt
*1 nagy csipet őrölt bors

Az egész apró rózsáira szedett brokkolit gyöngyöző, sós vízben pár perc alatt roppanósra főzzük, majd hideg vízbe szedjük, és hagyjuk lecsepegni. 
A tojásokat elkeverjük a fűszerekkel, a vékony csíkokra vágott sajttal, a majonézzel. 
Beleszórjuk a lisztet, majd beleforgatjuk az apróra kockázott csirkét és a lecsepegett brokkolit. 
Olajjal kikent, felforrósított serpenyőbe elsimítunk egy evőkanálnyi masszát, majd közepes lángon mindkét oldalát megsütjük. 
Melegen salátával, esetleg fokhagymás joghurtos mártogatóval kínáljuk.


A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése