PrintFrendly

2016. november 17., csütörtök

Kelt káposztás kocka



A héten egy kis sült húshoz készítettem salátát. Abból maradt meg egy közepes fej káposzta fele, ami a hűtőben várta a sorsát. Csak tologattam ide-oda, de már nagyon nem fértem tőle. Aztán gondoltam egyet és belecsempésztem egy kis pogácsaszerű dologba. A recept nem a hagyományos kelt tészta, TRARITA oldaláról származik, bár egy egész keveset változtattam rajta. A végeredmény egy egész puha, lapjaira szedhető pékáru lett. A káposztarajongóm kedvéért köménymag is került a tetejére. Természetesen, aki nem szereti, nyugodtan el is hagyhatja. Ebből az adagból nekem egy egész nagy tepsi és egy kisebb kocka lett.
Hozzávalók:
Káposztához:
*1 közepes fej káposzta fele
*4 ek olaj
*1 púpos tk só
*1 púpos kk őrölt bors

Tésztához:
*50 dkg liszt
*1,5 tk só
*2 dl tejföl
*3,5 dkg friss élesztő
*1 kk cukor
*25 dkg margarin
*1 tojás a lekenéshez
*1 tk szezámmag a tetejére
*1 tk köménymag a tetejére

Először a káposztát a reszelő nagy lyukán lereszeljük. Egy magasabb falú serpenyőben olajat forrósítunk, és a káposztát megpirítjuk rajta. Ízesítjük sóval és borssal. Hagyjuk kihűlni.
A tejfölt egy kicsit megmelegítjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt, megszórjuk cukorral és kicsit összekeverjük.
A lisztben elkeverjük a sót, majd elmorzsoljuk benne a margarint. Hozzáadjuk a tejfölt, a káposztát. (Tojás nem szükséges bele.) Alaposan összedolgozzuk. A tészta elég lágy, de nem ragacsos.
Lisztezett tálban, lefedve legalább egy órát kelesztjük.
Ezután lisztezett felületen kisujjnyi vastagra elnyújtjuk és a pogácsáknál szokásos módon 3* hajtogatjuk 15 perces pihentetések közbeiktatásával.
Tehát a téglalap felső harmadát középre hajtjuk, rá az alsó harmadot, majd a bal oldalt is középre és erre rá a jobb oldalt.
Végül kb. 2 cm vastagra elnyújtjuk. Kockára vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. Letakarva addig hagyjuk kelni, míg a sütő bemelegszik, ez kb. 20 perc.
Lekenjük egy egész, villával felvert tojással és megszórjuk a magokkal.
180 fokon hőlégkeveréssel kb. 15 perc alatt megsütjük.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

5 megjegyzés:

  1. Kicsit hiányolom ezekből a blogos receptekből, hogy nem jelzik, vajból mennyi kell bele. Mint tudjuk, a margarin nagyon nagy része víz, így nem ugyanaz, ha azonos mennyiségű vajat teszek bele. Ma már nagyon sokan rájöttek, hogy a margarin egyetlen előnye, hogy olcsó, de vannak, akiket nem az érdekel, hanem a minőségi alapanyag, ezért vajat használnak. Én már vagy 15 éve kitiltottam a házból a margarint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin, már én is használtam korábban vajat, de az egyik családtag szervezete nem bírja (sajnos ez egyre gyakoribb probléma és nem egyedi), emiatt kényszerülök a margarint használni, néha zsírt, és nem azért, mert olcsó. A szokásos átváltás pedig: 125g margarin, ami megfelel 100g vajnak és 80g zsírnak.

      Törlés
    2. Nagyon kedves vagy, köszönöm! Volt a múltkor egy egész napos vita a sütipajtás oldalon, ami végül nem vezetett sehová, meggyőzni nem tudtuk egymást, de a margarinosoknak 90%-ban az olcsóság volt az egyetlen érve. A betegség persze más téma, de én akkor is valami más alternatívát keresnék, az egészen biztos.

      Törlés
  2. Kedves Andrea, tejfölt mivel helyettesítsem? Teljesen tejmentes vagyok, kislányunk tehéntej fehérje allergiás, szopizik, én diétázok. Víz, és picit több zsiradék? Köszönöm szépen! Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A víz szerintem megoldás lehet, a zsiradék mennyiségén nem változtatnék :-)

      Törlés