PrintFrendly

2021. április 22., csütörtök

Szalonnás-káposztás-gombás melegszendvics

Ez nem az a hagyományos sajtos-sonkás melegszendvics, hanem olyan mindenből egy kevés rá szendvics. Pár gomba, némi savanyú káposzta, egy kis szalonna és kész is a finom reggeli vagy uzsonna. 
A recept megjelent a Kifőztük magazinban is. 
A felhasznált gombát a ChefGomba biztosította.
Hozzávalók 3 személyre
Gombához:
*4 nagyobb ChefGomba shiitakegomba
*2 evőkanál olaj
*1 csipet só
*1 csipet őrölt fekete bors
Továbbá:
*8 dkg húsos szalonna apróra kockázva
*15 dkg savanyú káposzta
*2-3 evőkanál olaj
*1 nagy csipet só
*1 csipet őrölt fekete bors
*3 kifli
*vaj
*7 dkg trappista sajt
 
A gombát felcsíkozzuk, kevés olajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk. 
A szalonnát kevés olajon megfuttatjuk, a serpenyőből kiszedjük, majd a visszamaradt zsíron megpirítjuk az átmosott, kicsavart és apróra vágott káposztát. Ízesítjük sóval, borssal. 
A kifliket hosszában kettévágjuk, megkenjük vajjal. Egyenletesen elosztjuk rajta a pirított káposztát, a szalonnát és a gombát. Reszelt sajttal megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk annyi időre, amíg a sajt megolvad rajta. Azonnal kínáljuk.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése