Printfriendly

2018. május 19., szombat

Bodzakrémes sütemény


Minden évben készül bodzaszirup, vagyis tömény bodzafőzet. (A receptjét ITT találjátok.) Eddig csakis szörp formájában fogyasztottuk, de most egy kis krémes sütit találtam ki belőle. Az alapja egy egyszerű piskóta, amire főzött krém kerül. Olyan sikere lett, hogy pillanatok alatt elfogyott. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin májusi számában is.
Hozzávalók kb. 15 szelethez
Tésztához:
*3 nagyobb tojás szétválasztva
*3 púpozott ek cukor
*3 púpozott ek liszt
*1 csapott kk sütőpor

Krémhez:
*2 púpozott ek liszt
*1 dl tej
*1 dl bodzaszirup
*5 dkg vaj
*12 dkg mascarpone

Díszítéshez:
*2-3 kocka fehér csokoládé

Először a krémhez a lisztet a tejjel, és a bodzasziruppal sűrűre főzzük. Ha kihűlt, belekeverjük a vajat, a vaníliás cukrot, és a krémsajtot.
A tojásfehérjét géppel kemény habbá verjük a cukorral, majd a sárgájával, végül beleforgatjuk a sütőporos lisztet. 
Sütőpapíros 20*30 cm-es tepsibe simítjuk, 180 fokon alul-felülsütéssel kb. 18 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. A kihűlt piskótát megkenjük a krémmel, és fehér csokoládét reszelünk a tetejére. 
Legalább 1 órát a hűtőben pihentetjük. Szeletelve kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése