PrintFrendly

2024. augusztus 11., vasárnap

Lencsés gombaraguval töltött gömbcukkini

Idén is került gömb cukkini a kertbe, érett is be jó pár darab a bokrokon. Szeretem megtölteni, van, hogy csak simán hús nélkül, épp, mint most is. Azt kedvelem, amikor a cukkini húsa még épp roppan és nem túl puha.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*2 kisebb gömbcukkini
*só
*őrölt bors
*3-4 ek olaj
*2 nagy paradicsom
*1/2 dl zöldségleves alaplé
*5 dkg cm lencsekonzerv
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 kis ág friss kakukkfű
*1 csipet négyszeres erősségű édesítő
 
A cukkinit ketté vágjuk, a belsejét kiskanállal kivájjuk. A zöldséget megszórjuk sóval és borssal. A töltelékhez a gombát kisebb darabokra vágjuk, a konzerv lencsét átmossuk és lecsepegtetjük. A gombát kevés felforrósított olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a hámozott, feldarabolt paradicsomot, alaplevet. Sűrűre főzzük. Közben ízesítjük a fűszerekkel és ha kissé savanyú, akkor kevés édesítőt is adunk hozzá. Végül beleforgatjuk a lencsét. Jól átforrósítjuk. A ragut az előkészített cukkini felekbe töltjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 22-25 perc alatt roppanósra sütjük. Párolt basmati rizs körettel kínáljuk.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése