PrintFrendly

2017. április 19., szerda

Tavaszi sonkagombócleves



Amikor vége az ünnepnek és sok nehéz étel után jól esik egy kis könnyű fogás, akkor jó választás egy zöldséges leves, amibe olyan gombócok kerültek, amikben a megmaradt kis sonka is helyet kap. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin áprilisi számában.
Hozzávalók 4 személyre:

Leveshez:
*1 közepes fej vöröshagyma
*3 evőkanál olaj
*3 nagyobb darab burgonya
*2 szál sárgarépa
*15 dkg zöldborsó
*1 liter húsleves alaplé
*1-2 csipet só

Gombócokhoz:
*10 dkg sonka
*3 nagyobb szelet kenyér bele
*1 kisebb tojás
*2-3 evőkanál zsemlemorzsa
*1 csipet só
*1 csipet őrölt bors

Minden zöldséget alaposan megtisztítunk, a sárgarépát felkarikázzuk, a burgonyát nagyobb, a vöröshagymát apróbb kockára vágjuk. Utóbbit egy kevés olajon üvegesre pároljuk, majd átforgatjuk rajta a zöldségeket. Felengedjük az alap lével, és ízesítjük ízlés szerint sóval. Lefedve addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. 
Közben a gombócokhoz a kenyereket megmártjuk vízben, kicsavarjuk, és a sonkával együtt ledaráljuk, esetleg késes aprítóban párszor átforgatjuk. Hozzáadjuk a tojást, a fűszereket. Jól összedolgozzuk, egy kevés zsemlemorzsával csökkentjük a ragadósságát. Vizes kézzel egész apró golyókat sodrunk. Bő, sós vízben pár perc alatt megfőzzük. 
A gombócokat tányérba szedve, a meleg levest rámerve kínáljuk. Kínálhatunk hozzá tejfölt is.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése