PrintFrendly

2018. november 25., vasárnap

Rozmaringos sütőtökágyon sült csirkecomb


Férjem egyik nagy kedvence ez az étel. Ha sütőtök szezon van, kéri, hogy a sült csirke mellé dobjak be egy kevés tököt is jó sok rozmaringgal megspékelve. Gyakran asztalra is kerül, mert idén rengeteg sütőtökkel ajándékozott meg kicsiny kertünk.
Igazán könnyű, egyszerű fogás, érdemes kipróbálni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin novemberi számában is.
Hozzávalók 4 személyre
*4 egész csirkecomb
*2 tk sültcsirke fűszerkeverék
*1 púpozott tk fokhagymás só
*0,5 kk őrölt bors
*3-4 ek olaj
*1 kisebb sütőtök
*2 nagyobb szál rozmaring (vagy 1 evőkanál morzsolt) 

A sütőtököt meghámozzuk, a magját kikaparjuk, kisebb kockára vágjuk. Olajjal kikent tepsibe rakjuk, megszórjuk az apróra vágott rozmaringgal, összeforgatjuk, hogy a zöld fűszer és az olaj mindenhol bevonja a tököt. 
A háromféle fűszert összekeverjük, megszórjuk vele a megtisztított combokat, amiket a sütőtökágyra fektetünk. 
Alufóliával lefedve 200 fokos sütőben legalább 1 órát puhítjuk, majd fedő nélkül párszor a szaftjával meglocsolva pirosra sütjük. Melegen, a rozmaringos tökkel és párolt rizzsel kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

2018. november 24., szombat

Cavatelli bolognese


Imádok házi tésztát készíteni, az valahogy úgy megnyugtat, és persze enni is. Természetesen a boltival össze sem lehet hasonlítani az ízét. Most egy diétába illeszthető változatot találtam ki, mégpedig egy olasz tésztafajtát sodortam, a cavatellit, de erről korábban már ITT írtam. Paradicsomos pulykaraguval, sajttal kínáltam. Igazán tartalmas, ízletes ebéd lett belőle.
A recept megjelent a Kifőztük magazin novemberi számában is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 3 személyre
a tésztához:
*14 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
*6 dkg durum búzaliszt
*Kb. 1 dl víz

a raguhoz:
*25 dkg darált pulykahús
*1 közepes vöröshagyma
*2-3 ek olaj
*1 csapott kk fokhagymássó
*0,5 kk őröltbors
*2 dl sűrű paradicsomlé
*2 nagyobb, lédús paradicsom (lehet fagyasztott is)

a tálaláshoz:
*Grana Padano (vagy más kemény sajt)

A kétféle lisztet összedolgozzuk a vízzel, golyót formázunk. Becsomagolva fél órát pihentetjük. 
A tésztából kisebb darabot tépünk, 1 cm vékony rudat sodrunk, amit 1,5 cm-es részekre vágunk. 
A darabokat egyenként a hüvelykujjunkkal végigsodorjuk a csigabordázón. Bő, sós vízben kifőzzük, lecsepegtetjük.
Az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk a forró olajon, majd fehéredésig pirítjuk rajta a darált húst. Ízesítjük a fűszerekkel, hozzáadjuk az előzőleg meghámozott paradicsomot és annyi vizet, ami épp ellepi. Lefedve a hús puhulásáig főzzük. A paradicsomlével összeforraljuk és melegen, a kifőtt tésztával, valamint reszelt sajttal megszórva kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

2018. november 18., vasárnap

Amerikai gombás húskenyér


A magyar konyha mellett igyekszem más nemzetek fogásait is kipróbálni. Amikor egy amerikai oldalon megláttam ezt az ételt, tudtam, hogy el fogom készíteni, no azért egy kis módosítás azért történt a gomba belecsempészésével. Nagyon érdekes íz világú, de igazán finom ebédünk lett. Melegen és hidegen is remek húsos fogás. Érdemes kipróbálni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin októberi számában. 
A felhasznált gombát a Bio-Fungi biztosította.
Hozzávalók 6 személyre
*50 darált sertéscomb
*25 dkg Amigo barna bébi-csiperkegomba
*2 nagy szelet (teljes kiőrlésű) kenyér
*0,5 dl tej
*2 nagyobb tojás
*3 púpozott ek ketchup
*1 púpozott ek mustár
*1 púpozott tk só
*0,5 kk őrölt bors
*2 nagy gerezd fokhagyma
a kenegetéshez:
*3 púpozott ek ketchup
*1 púpozott ek barna cukor
a tálaláshoz:
*friss saláta vagy krumplipüré

A kenyérszeleteket beáztatjuk a tejbe, alaposan kicsavarjuk, hozzáadjuk a darált húst, ízesítjük a fűszerekkel, beledolgozzuk az apróra vágott gombát, a zúzott fokhagymát, a tojásokat. Sütőpapíron veknit formázunk belőle és a papírral együtt egy magasabb falú sütőformába emeljük. 
Két evőkanál vizet öntünk mellé és lefedve, előmelegített 180 fokos sütőben hőlégkeveréssel legalább 50 percet puhítjuk. 
Ha túl sok leve sül ki, akkor azt leöntjük. 
Fedő nélkül, a cukorral elkevert ketchuppal kenegetve további 20 percet sütjük. 
Langyosan vagy hidegen szeleteljük.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.