2016. május 4., szerda

Sajtos tepsis karaj paprikásan



Sajtos-tejfölös húst gyakran kap a család, hisz nagyon kedveljük, egyszerű fogás. Most egy kicsit változtattam rajta, a paprikakrémtől egy kicsit más, pikáns ízt kapott. A megszokott krumplipüré helyett pedig egy francia rakott burgonyát készítettem, amiben a hangsúlyos ízt a hagyma édeskés íze adja. Először a köretnek érdemes nekilátni, míg a hús sül, addig a krumpli kihűl és szebben szeletelhető. Akik szeretik erősen, használhatnak csípős paprikakrémet is.
Hozzávalók 4 főre:
*8 közepes szelet karaj
*2 ek olaj
*8 borsónyi csemege paprikakrém
*1 csipet só
*1 csipet őrölt bors
*20 dkg tejföl
*15 dkg trappista sajt

A megtisztított húst vékonyra klopfoljuk és olajjal kikent nagyobb tepsibe fektetjük egymás mellé.
Minden szeletet egy borsónyi csemege paprikakrémmel bedörzsölünk és megszórjuk egy kevés sóval és őrölt borssal.
Rákanalazzuk a tejfölt, elkenjük rajta, majd bőségesen megszórjuk reszelt sajttal.
Előmelegített sütőbe toljuk, ahol alufóliával lefedve kb. 30 percet puhítjuk 200 fokon (Érdemes egy villával megszúrni, hogy a hús kellőképpen megpuhult-e.), majd a fóliát levéve addig sütjük, míg a sajt világosra pirul. Ez kb. 30 perc.
Melegen kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése