2016. május 3., kedd

Burgonyagratin



Amikor megláttam Lajos Marinál ezt a finomságot, tudtam, hogy ki kell próbálnom. A rakott krumpli nagy családi kedvenc, ezért belevágtam. 
Ebben a francia zöldséges fogásban a hangsúlyos ízt a hagyma édeskés íze adja. Magában is remek étel, de köretként is kiváló. 
Ha már kicsit hűl, könnyebben és szebben szeletelhető.

Hozzávalók 4 főre:
*50 dkg burgonya (tisztítva mért súly)
*3 közepes fej vöröshagyma
*15 dkg trappista sajt
*5 dkg margarin
*1 dl tejszín
*só
*őrölt bors

A zöldségeket alaposan megtisztítjuk, a nyers krumplit uborka gyalunk vékonyra szeljük. A vöröshagymát a burgonya vastagságára szeleteljük (nem szükséges a szeleteket rétegekre bontani), a sajtot lereszeljük.
A sütőt előmelegítjük, és egy 24 cm-es piteformát kikenünk margarinnal. A margarint megolvasztjuk.

Először a burgonya harmad részét a formába rakjuk körkörösen úgy, hogy részben egymást fedjék.
Megszórjuk enyhén sóval és borssal. Ráfektetjük a hagymaszeletek felét, majd megszórjuk egy marék reszelt sajttal és rákanalazzuk az olvasztott margarin felét.

Ismét a burgonya harmada következik, amit szintén meghintünk sóval és borssal.
Befedjük a maradék hagymával és megszórjuk egy marék reszelt sajttal, meglocsoljuk a maradék olvasztott margarinnal.

Az utolsó körben a maradék burgonya karikákat rakjuk rá, amit meghintünk sóval, borssal.
Rákanalazzuk a tejszínt és rászórjuk a maradék reszelt sajtot.
200 fokon alul-felülsütéssel az alsó bordamagasságon 40 perc alatt szép barnára sütjük.

A Facebookon is megtaláltok.

2 megjegyzés: