2015. július 3., péntek

Sajtos zsemlék

Kisfiam egy bizonyos mesét nézve "herkentyűburgert" kért, hogy készítsek. Elmondása szerint ez egy zsemle, amiben van sajt, saláta és paradicsom. Nem volt mit tenni, megsütöttem a kért péksütit. Még alig vettem ki a sütőből, már egymás után többször megkérdezte, hogy anya kész van már? Végül csak a zsemlét, úgy ahogy volt, magában kezdte falatozni, nem kért már mást bele. 
A végén pedig örültem, hogy az utolsó darabot sikerült lefotóznom :-)


Hozzávalók 8 zsemléhez:
Tésztához:
*50 dkg liszt
*2 tk só
*7 dkg trappista sajt
*2,6 dl tej
*1 tk cukor
*3 dkg friss élesztő
*5 dkg vaj/margarin
*1 tojás sárgája
*2 ek burgonyapehely

Tetejére:
*1 kisebb tojás felverve
*8 dkg trappista sajt

A tejet egy kicsit megmelegítjük, de csak annyira, hogy épp langyos legyen. Belemorzsoljuk az élesztőt és rászórjuk a cukrot, hagyjuk felfutni.
A lisztet egy tálba szitáljuk, majd belereszeljük a sajtot és elkeverjük a sóval együtt.
Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a burgonyapelyhet, a tojás sárgáját, a vajat/margarint és alaposan kidagasztjuk.
Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát 8 egyenlő részre osztjuk, majd egyenként gombócot formázunk.
Ezt úgy végezzük, hogy a tenyerünkbe teszünk egy adag tésztát, majd szélétől a közepe felé nyomkodjuk a tésztát.
Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe rakjuk, egymástól kicsit távolabb.
Letakarva további 30 percet kelesztjük.
Ez alatt a sütőt előmelegítjük.
A zsemlék tetejét lekenjük egy egész, kissé felvert tojással.
Megszórjuk bőven reszelt sajttal.
180 fokon hőlégkeveréssel 25 perc alatt megsütjük.
Majd rácson hagyjuk kihűlni.

A Facebookon is megtaláltok.

2 megjegyzés: