2015. július 2., csütörtök

Karalábébundás csirkefalatok

Mit tegyünk ha a gyerekek nem eszik meg a karalábét? Csempésszük bele a kedvenc ételükbe. Én is így tettem. Ahogy ők hívják, "csipszes husit" ígértem ebédre. De most egy kicsit variáltam rajta és két karalábét belereszeltem a bundába. Észre sem vették a különbséget, úgy eszegették, mintha édesség lenne. Omlós csirke, amit finom, puha bunda von be. Édes céklasalátával kínáltam.
Nem, nincs semmi extra alapanyag, színező benne, a saját tyúkoknak köszönhető a szép sárga szín :-)


Hozzávalók 4 főre:
*2 kisebb csirkemell filé
*0,5 kk só
*2 jó púpos ek liszt a forgatáshoz
*6-7 dl olaj a sütéshez
Bundához:
*2 kisebb, zsenge karalábé
*2 nagyobb tojás
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 púpos kk házi fokhagymakrém
*3 jó púpos ek liszt
*0,5 dl tej

A megtisztított csirkemelleket vékony csíkokra vágjuk, kicsit lecsepegtetjük. Meghintjük sóval, jól átforgatjuk, félretesszük.
A karalábékat meghámozzuk, megtisztítjuk és sajtreszelőn lereszeljük.
Egy tálkába ütjük a tojásokat, fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymakrémmel, majd villával kicsit felverjük.
Hozzáadjuk a reszelt karalábét, majd kanalanként, kevergetve a lisztet.
Végül a tejjel lazítjuk a sűrű tésztát.
Bő olajat forrósítunk.
Egy másik tálkába szórjuk a mártogatáshoz a lisztet.
Ha már jó forró az olaj, akkor a csirkecsíkokat megforgatjuk előbb a lisztben, majd a karalábés masszában és a forró olajban közepestől egy kicsit kisebb lángon szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.

A Facebookon is megtaláltok.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet, majd kipróbálom egyszer én is !

    VálaszTörlés
  2. Kedves Andi!

    Nagyon gusztusos étel. :) Lenne egy kérdésem: Neked a hús teljesen át szokott sülni? Én panírozás előtt általában előfőzöm a husit, mert tartok tőle, hogy nem sül át teljesen a bundában. Köszi előre is a választ, üdvözletemet küldöm Budapestről:

    Andi (Orbán Andrea Viktória)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andi,
      Én sohasem főzöm elő. Már nagyon sokféle bundás husit készítettem, voltak vastagabbak is, de eddig mindig átsültek. A csirke meg főképp gyorsan puhul. Ezek olyan kis falatok, hogy hamar sülnek (így a kicsik is jobban szeretik, bár nekem több munka, de megéri). Érdemes az olajat jól felforrósítani, de közepestől kisebb lángon sütni, hogy nehogy csak a külseje legyen túl barna és a belseje is jól átsüljön. Ha mégis bizonytalan lennél, akkor ajánlom, hogy az elején süsd fedő alatt, az is segít. Próbáld ki, szerintem elhagyható az előfőzés.
      További szép napot kívánok! Andi

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a választ! Szerintem az lesz a baj, hogy nem elég forró és bőséges az olaj. Megpróbálom majd így, és a kisebb falatokkal fogok elsőként próbálkozni. :) Szép nyári napokat kívánok, és tényleg köszönöm a jobbnál jobb recept ötleteket. Hálás vagyok értük. Andi

      Törlés