2014. július 28., hétfő

Morzsás nudli

Már több alkalommal készítettem nudlit, hol mákosat, hol zserbósat. Most épp egy kis hagyományos morzsásat, amihez nem maradhatott el a sárgabaracklekvár sem. Nem mondom, hogy 5 perc alatt összedobható, de mindenképpen megéri az idő- és energiaráfordítást.


Hozzávalók 4 főre:
Nudlihoz:
*50 dkg krumpli (tisztítva mért súly)
*1 nagy csipet só
*15 dkg liszt
*1 tojás
*2 ek olaj a főzővízbe

Morzsához:
*1 csésze zsemlemorzsa (csésze=2,5 dl)
*0,5 csésze olaj
*porcukor ízlés szerint
*1 tasak vaníliás cukor

A krumplikat megtisztítjuk, meghámozzuk, és apró kockára vágjuk.
Sós vízben puhára főzzük, leszűrjük és áttörjük.
Ha már kézmelegre hűlt, hozzáadjuk a sót, a tojást, majd lassan adagolva a lisztet, közben kézzel nem túl kemény és nem túl lágy tésztává dolgozzuk. Előfordulhat, hogy a krumplinak nagyobb a nedvességtartalma és még szükséges 1-2 teáskanálnyi liszt.
Egy fazékban vizet forralunk 2 evőkanálnyi olajjal, hogy majd a nudlik ne ragadjanak össze.
Lisztezett felületen kisujjnyi vastag rudakat sodrunk, amiket egy éles késsel kb. 3 cm hosszúságúra darabolunk. A felület és a tenyerünk között még sodrunk rajta egyet, így szép formásak lesznek.
Gyöngyöző vízbe rakjuk, ahol, ha már feljöttek a víz tetejére, még 2-3 percet főzzük és a vízből kiemelve lecsöpögtetjük.
Egy tálkában az olajon világosra pirítjuk a morzsát és beleforgatjuk a lecsöpögött nudlikat.
Ízlés szerint porcukorral, vaníliás cukorral meghintve és házi sárgabaracklekvárral kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése