2024. január 21., vasárnap

Rozsdás karaj

Végtelenül egyszerű, szaftos húsos fogás. Egy dologra érdemes figyelni, hogy a hús átsüljön, de ne száradjon ki. 
A felhasznált húst A séf húsboltja és pecsenyése biztosította. Ha Inárcson jártok, érdemes benézni az üzletbe, mert csodás portékával, széles választékkal és kedves kiszolgálással várják a vásárlókat.
Hozzávalók 4 személyre
*8 nagy karaj szelet
*1 tk só
*1 tk fűszerpaprika
*1/2 kk őrölt bors
*1/2 kk őrölt köménymag
*pár ek olaj a sütéshez
*1 nagy fej vöröshagyma
*1 tk teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*2,5 dl víz
 
A lehártyázott karajt kicsit kiklopfoljuk, de nem túl vékonyra. A fűszereket összekeverjük és megszórjuk a húsok mindkét oldalát vele. Egy tapadásmentes serpenyőt felforrósítunk, majd 3-4 evőkanál olajon 2-3 szelet húst egyszerre megsütünk. Az első oldal akkor jó, ha a szélén látszik a kifehéredés, ez pár perc, majd fordítás után kb. 1,5 perc és kész is. A visszamaradt olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát (ha kevés az olaj pótolhatjuk), majd megszórjuk a liszttel, hozzáadjuk a vizet. Kavargatva sűrűre főzzük. Ha szükséges sóval, borssal ízesítjük. Majd a hús szeleteket belehelyezzük és kb. 2 percig még puhítjuk benne. Azonnal, főtt (basmati) rizs körettel kínáljuk.
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése